„Édes élet, boldog élet!”

- Csoport neve: manocskak20
- Karmacsi Napközi Otthonos Óvoda
- Kategória: Óvodások
- Téma: Fenntartható boldogság
- (183 megtekintés)
Mivel óvodánk programjának középpontjában a mesélés, mesehallgatás áll, ezért az utolsó téma feldolgozását is a meséből indítottuk. Ami még évkezdéskor kissé nehéznek bizonyult, de szerencsére mostanra eljutottunk odáig, hogy a gyerekek szívesen hallgatnak meséket, és ők is szívesen mesélnek. Boldog Dóra meséit mindig is nagy örömmel hallgatták. A Boldog erdő meséjében lehetőségünk nyílt rá, hogy felidézzük az év során elsajátított boldogságfokozó technikákat, és újra végig menjünk azon a hosszú, de szép úton, amit eddig bejártunk. A mese lehetőséget adott nekünk, hogy mint eddig szinte minden alkalommal, most is tartalmas beszélgetésbe forduljon át a tevékenységünk. Lehetősége volt mindenkinek, hogy elmondja, neki mik voltak a legkedvesebb élményei, mi tetszett neki a legjobban a hosszú út során. Csakúgy törtek elő az emlékek: amikor hálafát készítettünk, amikor az optimista szemüvegen keresztül szemléltük a világot, amikor ajándék képeslapot készítettünk karácsonykor, amikor megtanultuk észre venni az élet apró örömeit, megküzdöttünk az előttünk álló akadályokkal,vagy amikor a szülőkkel közösen felfedeztük, hogy milyen boldogok leszünk attól, ha közösen mozgunk, játszunk. Ezek után elkészítettük a mi boldogságláncunkat, amit mindenki haza vihetett, viselhet, amikor úgy érzi, hogy szüksége van rá, hogy eszébe juttassa azokat a dolgokat, amivel boldogabbá tehetik életüket.
Egész hónap folyamán arra törekedtünk, hogy a már elsajátított technikákkal szebbé, boldogabbá tegyük mindennapjainkat. Minden reggelünket Bagdi Bella dalainak hallgatásával kezdtük, és kiválasztottuk a csoport kedvencét, ami a Pozitív gyerek vagyok című dal lett.
A seprűtánc mindenki kedvence lett, a játéknak ez a változata lehetőséget adott mindenkinek, hogy válasszon és választhassák a többiek, így azokat a gyerekeket is sikerült bevonni, akik a csoportban peremhelyzetűek.
Célul tűztük ki, hogy a hónap során minden nap szebbé tesszük valakinek a napját, ezért naponta más- más kisgyereknek soroltuk fel azokat a dolgokat, tulajdonságait, amit mi szeretünk, kedvelünk benne.Leültettük őt a kör alakú szőnyegünk közepére, szemét becsukta, és így hallgatta végig a dicsérő szavakat. Látni kellet volna azokat a boldog arcokat!
A témánkat az öleléslánccal zártuk, és büszkék voltunk rá, hogy sikerült megmásznunk közösen a boldogság várába vezető mind a tíz lépcsőfokot, és sikerült gy kicsit boldogabbá varázsolnunk az életünket.
