„De hiszen nektek égnetek kéne mindörökké!”

„De hiszen nektek égnetek kéne mindörökké!”

Visszatekintve a hónap élményeire, egy nagyon szeretetteljes, boldogító, ajándékozós, jó cselekedetes hónapról tudok beszámolni.
December első napján elhelyeztük az adventi ajándékainkat egy ajándékkosárba. Mindennap kihúztuk valakinek a nevét, ő választhatott aznap az ajándékcsomagok közül egyet.
Voltak azonban olyan osztálytárs-angyalkák, akik az adventi ajándékozáson kívül is meglepték a többieket saját készítésű kis ajándékaikkal.
December 4-én eljött a várva várt nap, és megajándékoztuk az iskolásokat és az óvodásokat egy Mikulás műsorral. Kolléga párommal nagyon büszkék voltunk a kis csapatunkra, akik novembertől az idejüket arra fordították, hogy a kitűzött célt megvalósítva felkészüljenek a sikeres szereplésre. Reméljük, hogy a mesénk üzenete minden kisgyermekhez eljutott, megértették, hogy a szeretet az a varázsszer, amely minden boldogtalanság, gonoszság, mogorvaság ellenszere, segítségével sok minden szebbé varázsolható, minden fagyos szív felolvasztható.
Decemberi boldogságóra = elcsendesedés, ünnepi várakozás, fenyőillat, karácsonyi dallamok, szeretet, vershallgatás, díszítés… Megtöltöttem egy lapot, olyan szavakkal, kifejezésekkel, amelyek jó cselekedetekre utalhatnak. Azt játszottuk, hogy két kiválasztott tanuló az osztály többi tagja elé állt, tetszőlegesen felolvastak a szavak közül: „segítettem, kedves voltam, örömet szereztem, udvarias voltam, ajándékot készítettem…” Akikre illettek a felolvasott szavak, azok a tanulók leülhetettek. Kíváncsiak voltunk, milyen hamar ül le az osztály minden tagja, vagyis mennyire jellemző ránk a jó cselekedet. Miközben karácsonyi dallamok szóltak, kiszíneztük, kidíszítettük a „Jó cselekedet díszeinket”. Hoztam egy kis fenyőfát az osztályunkba, arra aggattuk rá a papír díszgömböket. Mindenki elmondhatta, milyen jó cselekedetet hajtott végre, kinek segített, készített ajándékot, kinek szerzett örömet, kiről gondoskodott…
Meghallgattuk Csórics Balázs előadásában A négy gyertya meséje című rövid történetet. Megbeszéltük az üzenetét: miért fontos a béke, a hit és a szeretet gyertyájának égnie, a remény gyertyájával hogyan tudjuk életre kelteni a kialudt lángokat.

A hónap legvidámabb napja a „karácsonyi pulcsis-buli” nap volt. A mulatság idejére 4 csapatot alkottunk. A karácsonyhoz kapcsolódó játékokban, feladatokban, a megoldásokhoz a játékosoknak a memóriájukra, ügyességükre, gyorsaságukra, figyelmükre is szükségük volt, de legfőképp a vidámságukra.

Kívánom, hogy az ünnepek alatt minden családban égjen a négy gyertyaszál. Örömteli téli szünetet kívánok mindenkinek!

Képek