*Csigacsalád és barátai*

Dia1-2.jpg

2020. november
A család témakörben kézenfekvőnek tűnt, hogy a társas kapcsolatokról beszélgessünk, hiszen a 3-4 éves gyermekeknek elsősorban a család jelenti a szoros társas kapcsolatot. Olyan mesét kerestem, ahol a családi gondoskodás, az összeveszés és kibékülés is megjelenik, és a végén minden jóra fordul. Így esett a választás Döbrentey Ildikó: Csigacsalád című meséjére.
Csigákat rajzoltunk kemény kartonra: kisebbeket, nagyobbakat, vicceseket és komolyabbakat is. Miután kivágtuk a formákat, fehér mágnes-táblánál meséltem el a mesét, közben táblafilccel kiegészítettem a képet.
Ezen a héten többször is elmeséltem a mesét, mert úgy éreztem, szükségük van a gyerekeknek erre. És valóban, a hét vége felé megérett bennük a történet annyira, hogy beszélgettünk is róla.
A mese szereplőit több szempont szerint is csoportosítottuk, és beszélgettünk az eseményekről:
Kik tartoznak a Csigacsaládba?
Miért adtak salátalevelet a tücsöknek, a nyuszinak és a kismadárnak?
Miért haragudott meg a forgószél? Igaza volt?
Kik segítettek a bajba jutott kiscsigának? Miért segítettek?
Hány salátalevelet csomagolt Csigamama? Miért?
Szépen megjelent az a motívum is, hogy lehet hibázni, ki is lehet javítani és bocsánatot lehet nyerni; egyúttal a közösségben való viselkedési normák is szóba kerülhettek. Pontosan tudták a gyerekek, hogy csúfolódni nem illik, és, hogy a forgószél jogosan haragudott meg.
A beszélgetésekből egyértelműen kiderült, hogy a gyerekek pontosan tudják, hogy annak, aki bajban van, segíteni kell, ahogyan a Csigacsalád segített a három vándoron, amikor éhesek voltak. Azt is értették, hogy a három vándor miért sietett a kicsi csiga segítségére…

Képek