Boldogságóra Program

December az óvodai életben egy várakozással és csodákkal teli időszak. Ilyenkor mi, felnőttek igyekszünk minél több csodát csempészni a mindennapokba. De ki mondta azt, hogy a csodákra és a varázslatra csak a felnőttek képesek?!
21 kicsi gyermek kezdte meg a csoportban a decemberi készülődést. Sürögtek, forogtak a barkácsolós asztal körül, hiszen szüleiknek titokban készíthettek ajándékot, amit a karácsonyi ünnepség után boldogan, csillogó szemmel adtak át. De mi a helyzet azokkal a számukra ismeretlen emberekkel, akik az óvodánkat környező utcákban élnek? Nekik apró tenyereikkel gyártották a színes és vidám képeslapokat, amiket nagy izgalommal dobáltak be egy közös séta alkalmával a postaládákba. Nagy öröm volt a gyerekek és a szülők számára is, amikor 1-1 internetes bejegyzésen megpillantották a gyerekek alkotásait néhány hálás szó kíséretében, de azt gondolom, hogy még többet adtunk és kaptunk azoktól az idős lakóktól, akikkel találkoztuk is a kapuikban és személyesen adhattuk át jókívánságainkat nekik. Egy néni meg is hatódott és könnybelábadt szemmel kívánt nekünk szép ünnepeket és mesélte, hogy hamarosan meglátogatja őt is a külföldön élő családja, az unokája éppen óvodáskorú.
Sajnos nem minden alakul úgy, ahogy tervezzük. Ez történt az idei mézeskalács sütésünkkel is. Drága dadusnénink megbetegedett, így nélküle kellett ezt a kedvelt „feladatot” végrehajtanunk. Amikor már egy kicsit jobban érezte magát, vittünk neki egy kis csomagot, hiszen nagyon fontos tagja a csoportunknak és mindenben számíthatunk rá. A csomagba rejtettünk mézeskalácsot és egy képeslapot, amit a gyerekek színeztek neki, remélve, hogy ezzel is segítjük őt, hogy mihamarabb meggyógyuljon.
Megtanultuk a gyerekekkel, hogy kapni jó dolog, de adni talán még jobb. Ötleteket gyűjtögettünk, hogy az óvodában és otthon milyen jócselekedetekkel lephetjük meg egymást. Azóta minden felnőtt dupla/tripla adag „kávét és forrócsokit” kap, amit a gyerekek a babakonyhában készítenek nekünk, valaki mindig sertepertél, hogy kidobhat-e valamit vagy leszedhet-e plusz edényt az asztalról és mindig kérés nélkül felbukkan egy-egy buksi fej, ha a lapátot meg kell tartani. A gyerekek mesélték, hogy anyát és apát is meglepték otthon, hogy beágyaztak maguknak, segítettek porszívózni és kérés nélkül felkeltek reggel. Egy gyermek azt is megfigyelte, hogy amikor a fővárosban buszoztak anyával, akkor egy nagy fiú átadta a helyet egy idős néninek és ez a néninek nagyon jól esett.
Ha már szóba került a barkácsolás, akkor az óvoda minden gyermekének készítettünk közösen apró angyalkákat, amit borítékokba rejtve a titkár néni segítségével „el is küldtünk” a csoportokba, persze titokban, hogy senki ne tudja kik voltak a kisangyalok alkotói. Terveinkkel ellentétben az óvó nénik hamar rájöttek, hogy a mi csoportunk volt, hiszen látják és hallják az aktuális havi beszámolóinkat :).
A hónapunk egyik utolsó nagy feladata a körülöttünk élő madarak segítése volt. Számukra tartottunk egy kis Madárkarácsonyi ünnepséget, ahol együtt énekeltünk karácsonyi dalokat, majd a fákra cinkegolyókat akasztottunk és megtöltöttük a madáretetőket finom magvakkal.
A Boldogságórák óvodai gyakorlása hónapról hónapra egyre látványosabb a csoportunkban. A gyerekek észrevesznek a környezetükben olyan dolgokat, amiket eddig nem (pl. a buszos néni öröme) és a foglalkozásokon elhangzott megerősítéseket, kéréseket és témákat fel is használják. Erre a hónapban a legjobb példánk a közös hóember építése volt. Öröm volt látni, hogy egy gyermek elkezdte görgetni a hógombócot, de amikor az már túl naggyá dagadt és egyedül már nem bírt vele, többen is neki gyűrkőztek és együtt sikerült a helyére görgetniük a hóember pocakját. Azt hiszem, hogy ez a program többek között erről is szól, egymás meghallgatása, elfogadása, megsegítése az, amire a mai világban egyre nagyobb szükség van, de talán ez a 21 kicsi emberke már jó úton halad ahhoz, hogy ezt az iskolában és a felnőtt életben is tudatosan alkalmazza majd.

Képek