CÉLTÉRKÉP

- Csoport neve: Liliom - Angyalkert
- Kis Herceg
- Kategória: Óvodások
- Téma: Célok kitűzése és elérése
- (207 megtekintés)
A Januári Boldogságóra keretén belül a Vackor közép csoportban közös céljainkat, célkitűzéseinket beszéltük meg, valamint csoportszabályainkat fogalmaztuk meg, amit a következő időszakban szeretnénk megvalósítani. Egy kreatív munka keretén belül, közösen megalkotott CÉLTÉRKÉP-et készítettünk az évszakok körforgását is figyelembe véve. A gyerekekkel közösen, átgondolva, utakkal kijelölve, lábnyomatainkkal, rajzokkal illusztrálva azt, hogy az újévben milyen utat szeretnénk bejárni céljaink megvalósításának érdekében.
Például szeretnénk kirándulni az állatkertbe, az állatfarmra, ahol kis állatokat simogathatunk és fagyizni is szeretnénk elmenni egyszer.
Meg szeretnénk ünnepelni mindenkinek a szülinapját, jelmezbált is szerveznénk a csoportban szívesen, fontos az anyák és apák napja, ugyanakkor szeretnénk a nagyszülők napját is közösen és ünnepélyesen megszervezni. Továbbá még szeretnénk ellátogatni az idősek otthonába, ahol nagyon nagy szeretettel várnak bennünket, az ott lakók szeretnek velünk játszani, énekelni.
Nagyon fontosnak tarjuk a különböző sporttevékenységeket, jó lenne úszni, biciklizni, sízni tanulni. Szeretnénk sokat levegőn lenni, versenyeken is részt venni és jó eredményeket szerezni.
Megbeszéltük az is, hogy kinek milyen egyéni céljai, álmai vannak, hosszabb vagy rövidebb távra. Például, ki hova szeretne kirándulni? Mit szeretne megtanulni? Még azt a kérdést is feltettük, hogy ki mi szeretne lenni, ha nagy lesz?
A tartós boldogság eléréséhez fontos az értelmes életcél kitűzése és megvalósítása és ezt már a kisgyermek lelkében el kell ültetni, hogy legyen, amiből merítsen a nagybetűs életben. Ha követi a céljait és mindig lesznek álmai, akkor ez napi szinten struktúrát és értelmet ad majd az életüknek.