Céltérkép

- Csoport neve: adviovi
- Tiborszállási Nyitnikék Adventista Óvoda
- Kategória: Óvodások
- Téma: Célok kitűzése és elérése
- (120 megtekintés)
Újra beszélgettünk a jócselekedetekről. Felidéztük, hogy nemcsak egymással tehetünk jót, hanem az állatokról való gondoskodás is jócselekedet.
Rendszeresen gondoskodunk az itt telelő madarakról. Az udvarunkon elhelyezett madáretetőbe késő ősztől folyamatosan helyezünk ki madáreleséget.
A kitűzött célunk az volt, hogy fel kell tölteni a madáretetőnket. Az eleség beszerzését kétféle képpen lehetséges megoldani: vagy vásárolunk, vagy otthonról hozunk magvakat.
Amikor megkérdeztem a gyerekeket, hogy mi akadályozhatna meg abban bennünket, hogy ne érjük el a célunkat, az egyik kislány aranyosan megjegyezte, hogy akkor is ki kell helyezni a madárcsemegét, mert különben éhen halnak a madarak.
A térképünk közepén célként egy madáretetőt készítettünk spatulából, benne köles és napraforgó, körülötte hajtogatott papírmadarakkal.
A kiindulásnál álltak a gyerekek, a célunkat két úton is el lehetett érni: az egyik út a bolt felé vezetett, ahol eleséget lehetett vásárolni, a másik út a szülői házat érintette, onnan almát, diót szereztünk.
A madáretetőnk körül repkedő madarak látványát így érhettük el.
Ez a téma jól illeszkedett a heti tervünkbe is, madáretetőt barkácsoltunk és Tordon Ákos Madárszálló című versét is megtanultuk.