Célok kitűzése és elérése

4.a.jpeg

A januárban a célok megfogalmazására és megvalósítására összpontosítottunk. Elsőként arról beszélgettünk, mit jelent a gyerekek számára egy vágyott eredmény, és milyen terveket szoktak kitűzni maguk elé. Ezt egy játékos feladat követte: előbb mindenféle szándék nélkül dobták a labdát, majd a „Beletalálok!” szó kimondásával igyekeztek pontosan célba találni. A közös megbeszélés során arra kerestük a választ, hogyan segíti a sikeres megvalósítást, ha kimondjuk vagy elképzeljük, amit szeretnénk elérni. Ezután összegyűjtöttük, milyen ismérvekkel rendelkezik egy jól megfogalmazott cél: legyen világos, kisebb lépésekre bontható, reálisan teljesíthető és időben behatárolt. A gyerekek ezt követően elkészítették saját „célvirágukat”. A virág közepére mindenki egy kitűzött célját írta, a szirmokra pedig a kérdésekre adott válaszai kerültek: miért fontos számára, mit kell tennie érte, kitől kaphat segítséget, mikorra szeretné megvalósítani, és hogyan ünnepli majd a sikerét. A foglalkozást egy közös mini rituáléval zártuk: mindenki magasba emelte a célvirágát, és együtt, hangosan kimondtuk a megerősítő mondatot: „Képes vagyok elérni céljaimat!”

Képek