Célok és elérésük

E3JE5I1d.jpg

A Boldogság óra keretében a célokról és azok megvalósításáról beszélgettünk a harmadik osztályos tanulókkal. Először közösen gondolkodtunk arról, mit jelent egy cél, és miért fontos, hogy legyenek álmaink. A gyerekek lelkesen meséltek arról, mit szeretnének elérni a jövőben, legyen szó tanulásról, sportról vagy személyes vágyakról.
A beszélgetést követően minden tanuló lerajzolta a számára legnagyobb, legfontosabb célját. A rajzok sokszínűek és kreatívak voltak, jól tükrözték a gyerekek gondolatait és érzéseit.
Ezután lábnyom alakú papírokra olyan szavakat írtak, amelyek szerintük segítenek az álmok megvalósításában. Ilyen szavak voltak például a kitartás, a gyakorlás, a szorgalom és az önbizalom.
A foglalkozás végére a gyerekek megértették, hogy a célok eléréséhez apró lépésekre, türelemre és hitre van szükség. A lábnyomok azt jelképezték, hogy minden kis lépés közelebb visz bennünket álmaink megvalósításához, és hogy a boldogság útja tudatos erőfeszítéssel járható végig.

Jelmondatunk:Bármit képes vagyok elérni, ha teszek is érte!

Képek