Célok elérése

Célok elérése

Célok elérése
Az óra célja: A tanulók megismerkedjenek a „cél” fogalmával, felismerjék, hogy apró lépések segítségével elérhetik a vágyaikat, és megtapasztalják az eléréshez kapcsolódó öröm érzését.
Az óra elején elolvastam a gyerekeknek Benedek Elek: A három kívánság című meséjét. A mesefeldolgozás után sokat beszélgettünk. Szívbemarkoló volt hallani, amint mesélték, mit kívánnának, ha egy jó tündér teljesítené a kívánságaikat. Jó meleg kabát, bundás csizma, ha élne anyukám, apukám válaszok hangzottak el a gyerekek szájából. Ezután összegyűjtöttük, mi az, amit nagyon szeretnének megtanulni? pl. cipőfűzés, olvasás, számolás, szépírás, gyorsabb futás megtanulása. Weöres Sándor Ujjé-!-vi mese című versének meghallgatása után elkészítettük az osztály százlábúját, rajta a kitűzött célok képeivel! Megbeszéltük, milyen kis lépéseket kell megtenni ennek megvalósítása érdekében. Minden cél elérhető, ha kis lépésekre bontjuk. Pozitív megerősítést kaptak, hogy nem baj, ha valami elsőre nem megy. Minden tanulóm szívesen tanul, ezért készítettünk egy kis vonatot, amelynek minden ablakába egy-egy erősségvirág, a tanulás szeretete került.
A boldogságóra során a tanulók játékos formában ismerkedtek meg a célok kitűzésének és elérésének folyamatával. Megtanulták, hogy a kitartás, a gyakorlás és a segítség elfogadása fontos része a sikernek. Az óra jó hangulatban telt, a gyerekek aktívan és örömmel vettek részt a feladatokban.

Képek