Céljaink

- Csoport neve: Tengelicovi
- TENGELIC TERMÉSZETVÉDŐ ÓVODA
- Kategória: Óvodások
- Téma: Célok kitűzése és elérése
- (317 megtekintés)
A boldogságóra foglalkozását a hónap dalával kezdtük. ( Bagdi Bella: Van nekem egy álmom című dal )
Ehhez játékos mozdulatsort találtunk ki, ami igazodik a dal szövegéhez. Mozgásos tevékenységgel kombinálva sokkal fogékonyabbak lesznek az óvodáskorúak a dalt elsajátítani.
Nagyon élvezték a gyerekek , még a 3 évesek is végig együtt énekeltek velünk.
Ezután a beszélgető körben célokról ( álmainkról ) beszélgettünk.
Néhány gondolat a gyermekektől.
„Ha nagy leszek vadász szeretnék lenni. „ M.M. 4 éves
„Ügyes akarok lenni.” Cs.B. 3 éves
„Okos legyek az iskolában „B. Sz. 6 éves
Utána kitaláltuk, hogy a csoportunknak is legyenek közös céljai. Egymás után fogalmazták meg a Szivárvány csoport céljait.
( pl. Gyorsabban pakoljunk össze játékidő után, – Kérjük el társainktól a játékot stb.
Ezek azért voltak jók, mert a pedagógus elindította a gondolatokat, s a gyerekek önállóan fogalmazták meg ötleteiket.
Tízórai után került sor a Boldogvár meséjére. Lekapcsoltuk a villanyokat, gyertyát gyújtottunk, s a csengő megszólalása után kezdtük is ,, Kerekerdő kalandra hív téged……”
Kitűztünk egy közös célt az óvodába Minden ami maci….címmel kiállítást szerveztünk, amiben kértük a szülőket, hogy otthon gyermekeikkel készítsenek
macis alkotásokat.
Nagyon szép művek születtek, különféle vizuális technikákat használtak.
Foglalkozásunk a kiállítás megtekintetésével zárult.