Céljaink

- Csoport neve: Boldogzumik
- Andornaktályai Mesevár Óvoda
- Kategória: Óvodások
- Téma: Célok kitűzése és elérése
- (17 megtekintés)
CÉLOK KITŰZÉSE ÉS ELÉRÉSE
A foglalkozást egy új relaxációs technika, a hapcivirág megismertetésével indítottam, melynek nagy sikere volt, többször is eljátszottuk a gyerekek kérésére.
A témát célbadobó játékkal vezettem be. Zsámolyba kellett kislabdákkal célbadobni. Különböző távolságokra helyeztem el a zsámolyokat, hogy mindenki átélhesse sikerélményt. Ezek után arról beszélgettünk, milyen érzés volt, amikor sikerült beletalálni a célba, elérték a kitűzött célt.
Azt egyértelműen átérezték, hogy ez mindenkit jó érzéssel, boldogsággal tölt el, ezt meg is fogalmazták.
Szőlő Szelli álma mese kapcsán beszélgettünk arról, hogy ők milyen dolgokról szoktak álmodozni, el szokták-e képzelni felnőttként az életüket. Körbeadtuk a jövőbe látó távcsövet, ahol már ki aállatorvosként, ki fodrászként, ki pékség tulajdonosként látta magát felnőtt korában.
Kis papírhajóra felírtuk ezeket az álmokat, célokat, majd egy nagy kék kartonon, a nehézségek tengerén fújva célba jutattuk őket. Közösen elkészítettük a tenger hullámait is, így elkészült a Célok tablónk is.
A foglalkozást egy közös játékkal zártuk. Megbeszéltük, hogy lehetnek olyan feladataink, céljaink, melyet sokkal könnyebben el tudunk érni, ha csapatban, egymást segítve összedolgozunk. Eldugtam a teremben a boldogság várának képrészleteit. Közösen megkeresték, összegyűjtötték, majd a jelzésnek megfelelően szétválogatták a puzzle darabjait. Egyik képet a fiúk, a másikat a lányok rakták ki, valóban összedolgozva, együttműködve.
A foglalkozást egy szobros játékkal zártuk le, ahol különböző érzelmeket ábrázoló szobrokat elevenítettünk meg.