„Cél”-plakát

20171026_140852.jpg

Október hónapban is megtartottuk Boldogságóránkat. Az óra elejét vidáman kezdtük, a hónap dalára táncoltunk, énekeltünk. Célom az volt, hogy értsék meg a gyerekek, mi az optimizmus. Ez úgy sikerült, hogy a vidámság, a célok elérése, és a szomorúság fogalmakból kiindulva, ellentéteket, cselekedeteket merítettem a valós életből. A szomorú királylány mesét megbeszéltük, ami emelte a megértés szintjét. Az elméleti óra végére már ők is tudtak példákat mondani az optimizmusra, meg tudták különböztetni a pozitív és a negatív utat. Ezek után kiválasztották a számukra elérhető célokat tartalmazó színezőkből azokat, amelyekről úgy gondolták, ők meg tudják valósítani. Kiszínezték, majd egy plakátot készítettünk belőle. A foglalkozást zenehallgatással, énekléssel, tánccal zártuk.

Képek