Cél-léceink

cél-lécek.jpg

A január hónap mindig nagyon izgalmas hónap számomra, hiszen a célok megfogalmaztatásával még jobban beleláthatok tanítványaim lelkébe.
A cél-lécfeladatot választottam számukra, mivel úgy gondoltam, hogy valami kézzel fogható dologban kell testet ölteni a kitűzött céloknak . Egy kicsit másként készültek el, mint a kiírt feladatban, mert itt mindenki a saját cél-lécét készíthette el.
A téma bevezetésében elővettük a tavaly már elsajátított ismereteinket(céltudatos-céltalan ember megkülönböztetése, hosszú-, és rövidtávú célok), felelevenítettük a tanulságos történeteket (Az ifjú és az angyal, Segíts rajtam!).
Egy évvel tapasztaltabbak lévén kicsit már komolyabban nyúltunk hozzá a feladathoz. Beszélgettünk arról, hogy milyen a jó cél, és hogy milyen célba érési technikák szükségesek ehhez.
A 8. osztályosok pályaválasztása előtt sokakat foglalkoztatott a saját továbbtanulásuk. Megnéztük a szóba jöhető intézmények bemutatkozó filmjeit, szakmákat ismertető videókat.
A feladat megvalósításakor minden gyermek kapott egy 70-80 cm hosszúságú lécet, aminek a hátoldalát 3 részre osztottuk.
Arra kértem őket, hogy egy hosszútávú célt fogalmazzanak meg, amihez mérföldköveket, rövid és középtávú célokat rendelhettek. Ha ez kész volt, akkor a léc elejét számukra motiváló motívumokkal díszíthették, sőt a végén még arra is megkértem őket, hogy ugorja át mindenki a saját cél-lécét, hogy valóban higgyen benne!

Képek