boldogságosaranyalmák3célok

boldogságosaranyalmák3célok

Bella dalával kezdtünk, melyre mozogtunk is. A lelki jóllétről olvastam fel először egy részletet, majd a motiváló idézetek közül választottam ki hármat. Értelmeztük a „Milyen igaz!” feladat közmondásait is. A „Büszke vagyok” feladatot csoportban beszélték meg, majd kiválasztották, hogy ki mondja el az osztály előtt a „büszkeségét”. A célok eléréséhez szükséges önmagunk biztatása is. Az ehhez kapcsolódó varázsszót (sikerül) keresztrejtvény segítségével találták ki. Ezek után leírták a keresztnevüket, majd a kezdőbetűkkel olyan szavakat írtak, amit szeretnének megvalósítani, vagy amilyenné szeretnének válni. (Dorci, Lóri és Zsófi céljait fotóztam le.) A „Dugattyú” című kisfilmet egymás után kétszer néztük meg, annyira tetszett nekik. Érdekesen érveltek a véleményvonal elnevezésű játékban, ami ennek megfelelően folyamatosan változott. Bella dalának ismételt meghallgatása előtt megölelték azt a társukat, akit biztatnak sikereik elérésében. A következő alkalommal célregényt készítettek, melyek közül a versenyre is elküldünk néhányat.

Képek