Boldogságórák a Süni csoportban 2022-2023.

2022. szeptember
A hála gyakorlása

A szeptemberi időszak a beszoktatás, befogadás ideje az óvodákban. A hónap második felében került sor az első foglalkozásra. Relaxációs gyakorlatnak a Medve vagyok cammogok játékot választottam. Ehhez kapcsolódott a Maci bajban van című mese bábozása. A bábokat nagyon szeretik a gyerekek, közel áll hozzájuk, segít a befogadás időszakában. A történet nem túl hosszú, a gyerekek érdeklődésének, figyelmének megfelelt. A bábozás után még beszélgettünk, a gyerekek közül többen megfogalmazták, miért hálásak. Más napokon eljátszottuk a Hálavonat játékot is. A nagyok megfogalmazták, hogy miért választják épp azt a társukat, a kicsik szimpátia alapján választottak.

2022. október
Optimizmus gyakorlása

A gyerekek nagyon szeretik a mozgással kísért játékokat. Ezért az ősszel kapcsolatos időjárás jelenségeit utánoztuk, közben megbeszéltük, hogy miért is jó ez nekünk (szél, eső, őszi napsütés, hulló falevelek). Nagy volt a derültség mikor ezekből kettőt-hármat kiválasztva mozgott a csoport. Az egy kis levél elindult című mondókát is megtanultuk, egyik kedvencük lett az év folyamán. Az ősz nagyon sok kinccsel megajándékoz bennünket, mi a préselt, színes falevelekből készítettünk képeket. A kicsik falevélhajat ragasztottak a nagyobbak önálló alkotást, képet készítettek. Máskor Az elefánt ormánya című mesét néztük meg, és beszélgettünk a kiselefántról, és az új tudományáról. A gesztenyefutam játékot is nagyon megszerették a gyerekek, többször is kérték a játék lehetőségét.

2022. november
Társas kapcsolatok ápolása

A foglalkozás hetében, játékidőben Barátság-ujjlenyomatokat készítettünk, valamint a munkafüzet feladatát is sikerült megvalósítanom, a kicsiknek nagyobb segítséget adva. Bartos Erika meséit nagyon szeretik az óvodásaim. Bogyó és Babóca-Barátság című meséjét is figyelmesen hallgatták. Ezután elmondták véleményüket, dönteniük is kellett, kivel értenek egyet. A témához kapcsolódó éneket a tavalyi évhez hasonlóan meg is tanultuk. A Szervusz pajtás című játékot is sokszor eljátszottuk ebben az időszakban, ahol mindig új párt kellett keresni a gyerekeknek. Az óvodáskor egyik fontos feladata a társas kapcsolatok alakítása, a barátságok segítése.

2022. december
Boldogító jó cselekedetek

A Jóesés című feladat során egész hónapban lehetett hópelyheket tenni az ajtóra tett felhő alá. Sok-sok pihe összegyűlt. Az első napokban minden apró jótettért kaptak a gyerekek hópihét, később már az egyéni sajátosságokat figyelembe véve icipicit többet kellett érte „dolgozni”. Megnéztük a BetterWorldians Foundation („Jobb Világiak Alapítvány”) animációját, a film végén meg is beszéltük a történteket, a tanulságot. Más napon a Tündér-melegedő gyakorlat után az Óvodás vándor tündérek mesét mondtam el a gyerekek aktív részvételével, majd a mese végén a vendéglátók megjutalmazására jobbnál-jobb ötletek hangzottak el.
A jó cselekedetek gyakorlására sok lehetőség adódik a mindennapjainkban. Sok mese, népmese, illetve az adventi ünnepkör eseményei is lehetőséget adnak erre.

2023. január
Célok kitűzése és elérése

Az óvó néni játéka című játékot tavaly is eljátszottuk. Akkor nagyon megtetszett a gyerekeknek, így idén is sora került ez a játék. Most is megnéztük a Ne add fel a startnál című filmet. Erre a történetre is szoktam utalni, amikor néhány kisgyerekek megijed egy feladattól, és meg sem akarja próbálni a feladat végrehajtását. Fehér Klára: Foglalkozások című szöveg meghallgatása után a gyerekek is elmondhatták, hogy felnőttkorukban mivel szeretnének foglalkozni vagy mit szeretnének megtanulni. Néhányan komoly célokat fogalmaztak meg, pl. nyelvet tanulni.

2023. február
Megküzdési stratégiák

Érdekesen alakult ennek a témának a feldolgozása. Pók néni írt levelet a gyerekeknek (könyv 136. old), majd az útmutatásai alapján kellett a feladatokat elvégezni, hogy visszakapják a plüssjátékokat. Meglepődés után minden feladatot elvégeztek a gyerekek. Számomra viszont az volt érdekes, hogy Pók nénit hibáztatták többen, volt aki az öklét rázta felé. Ugyanis az egyik sarokban valóban volt egy pici pók. Ő viszont biztonságban érezhette magát, mivel megkértem a dadus néniket, hogy ezután se lakoltassák ki a csoportból. A cápatámadás és a hajótörés című játékot is többször eljátszottuk a hónap során.

2023. március
Apró örömök élvezete

A csoportba Tapsifüles nyuszika érkezett nagyon szomorúan. Semmihez sem volt kedve, szomorú, bánatos volt. A gyerekek segítettek a nyuszinak az apró örömök élvezetében. Rajzoltak neki, gyurmázni, játszani, énekelni hívták, ezáltal segítettek neki, hogy az apró örömök élvezetével szomorúsága elmúljon, és vidámabban teljen a napja.
Más alaklommal Polli a pillangó meséjének meghallgatása ( a mese játékos feladatait is elvégezték a gyerekek) napján az ebéd utáni alvás előtt Alvásmeditáció Pollival segítette a gyerekek ellazulását. Ellazulást segítő gyakorlatokat is többször végeztünk a gyerekekkel eddig is. Nagy többségük szereti ezeket a tevékenységeket, bele tudják magukat élni a megjelenített helyzetbe.

2023. április
Megbocsátás gyakorlása
Ennek a témának nagy jelentősége van nemcsak a felnőtteknél, hanem már óvodáskorban is. Mindenkivel előfordult, hogy megbántott valakit, vagy őt bántották meg. Fontos, hogy megtanuljanak bocsánatot kérni, és fontos, hogy tudjanak megbocsátani is. A téma feldolgozására bábjátékon (könyv 177. old.) keresztül került sor. A könyv történetén kívül más szituációkat is elbáboztam a gyerekeknek, többször beleszőve a varázsszavakat.
Minden óvodás fel tudott idézni, olyan emléket, amikor valaki megbántotta. Az emlék felidézése után megnevezték a személyt, és meg is bocsátottak neki.

2023. április
Testmozgás

A héten csupa olyan mozgásos játékot játszottunk, amit év közben már megismertek és megszerettek a gyerekek. Volt zenére tornázás, csoportos játékok, versenyjátékok. Néhány ezek közül: Kidobó, Nem féltek a medvétől, Békák és a gólya, Krumpli ültetés, Fészekfogó, Vonatos. Sok fiú jár a csoportba, nekik különösen tetszett a Kapjuk el a rablókat játék. Hosszú, változatos akadálypályán kellett végigmenni, hogy megtalálják az elrejtett tárgyat. (udvari cipőm)
Minden évben, májusban családi napot rendezünk. Ennek szerves része a gyerekek-szülők közös versenyjátéka. Így a családokat is be tudjuk vonni a mozgásosfeladatokba.

2023. június
Fenntartható boldogság

Felidéztük a hónapok témáihoz kapcsolódó legérdekesebb játékokat, feladatokat. Elmondták, hogy kinek melyik volt a kedvence. A beszélgetést Öleléslánccal zártuk. A boldogság kerekének kiszínezése közben megszámoltuk, hogy hány hónapon keresztül tettünk valamit a boldogságunkért.

A hónapok témáit a gyerekek nagy örömmel, kíváncsian fogadták. A mesék, bábozások, a relaxációs és más játékok egyaránt tetszettek az ovisoknak. Meglepett, hogy több témánál milyen komolyan, okosan fogalmazzák meg gondolataikat.
A jövőben a foglalkozások folytatása mellett a családokat is szeretném jobban bevonni a programba.