„Boldogságóra és Boldog Intézmények Címátadó Ünnepség”

„Boldogságóra és Boldog Intézmények Címátadó Ünnepség”

A társas kapcsolatok hónapja nálunk a „Boldogságóra és Boldog Intézmények Címátadó Ünnepség” bűvöletében zajlott. Előadóként és mesteroktatóként valamint pedagógusként is fontos mérföldkő volt az életemben. Először is azért, mert boldogság volt látni, azt sok kollégát akik ott voltak a terembe és hallgatni a sok értékes beszámolót és pozítív megnyílvánulást. Azonban a legmeghatóbb volt számonra, hogy a hallgatóim elkísértek erre a progrmmra és az ott átélt érzéseikről csodálatos gondolatokat írtak az egyetemi honlapra.
Link a cikk elolvasásához: https://ak.sze.hu/kari-hirek/osszefoglalo-a-boldogsagprogram-utjan
Ez a visszajelzés még jobban megerősítette bennem, hogy jó úton haladok, haladunk a jövő generációja nevelése terén.
„A rendezvényen Barabás Renáta tanárnő fantasztikus előadást tartott, mint a Boldogságprogram nagykövete, „A JÖVŐ ÓVODÁJA ÉS ISKOLÁJA – AHOL A LÉLEK IS TANUL” kerekasztal beszélgetésnél. Különösen inspiráló volt hallgatni, amikor a felsőoktatás szerepéről beszélt. Kiemelte, hogy a jövő pedagógusai – mi, hallgatók – vagyunk azok, akik ezt a szemléletet tovább visszük az iskolákba, és mi lehetünk a változás forradalmárjai az oktatásban. Tanárnő előadása végére megerősödött bennem az elhatározás, hogy a Boldogságprogram értékeit majd beszeretném építem a saját pedagógiai munkámba. Szeretném segíteni a gyerekeket érzelmeik felismerésében és kifejezésében. Tudatosan szeretném velük gyakorolni a hálát, az optimizmust és a pozitív visszajelzést. Törekedni szeretnék arra, hogy minden nap találjunk valamit, amiért jó hálásnak lenni.

Hiszem, hogy a Boldogságprogram nemcsak a gyerekek életét teszi szebbé, hanem minket, pedagógusokat is emberibbé, empatikusabbá és boldogabbá formál.” – (Bagaméri Judith, harmadéves tanító szakos, levelező tagozatos hallgató)

Képek