Boldogságóra a második osztályban

274353283_356636652999573_2452201087562399218_n.jpg

A megküzdési stratégiák hónapjában is kiálltuk a próbát. A megküzdés jelvényeket is megszerezték a gyerekek. A foglalkozást babzsákkal kezdtük: a téma, amit megjelöltünk a farsang volt. Miközben adogattuk a babzsákot, farsanggal kapcsolatos kifejezéseket gyűjtöttünk. Jelmezekről, tánclépésekről, mozdulatokról, zenéről, finomságokról kerültek szavak a képzeletbeli kosarunkba. Ezután kövezett a „Futár” nevű játék. Előzőleg elkészítettük a házikókat és a pizzákat színes kartonból. A játék lényege, hogy az osztályban elhelyezett házakhoz kell kiszállítania a futárnak a pizzákat minél hamarabb. Nehezítettük a feladatot azzal, hogy volt olyan ház, amit csak úgy tudott megközelíteni, hogy fel kellett állnia valamire, vagy el kellett mozdítania valamit. A játék a problémamegoldó gondolkodást remekül fejleszti. Versenyeztünk is, ki szállítja ki a legrövidebb idő alatt. Nagy sikere volt a játéknak, azóta is szállítunk minden nap.

Képek