Boldogságóra :)

Boldogságóra :)

Az utolsó Boldogságórát egy mozgásos énekkel kezdtük (Ha jó a kedved … ). A gyerekek, maguk találták, ki, hogy milyen mozgások legyenek az ének közben. A kis mozgás után, elmondtam, hogy Boldog Dóra a Boldog erdő- Kerekerdőbe hívja őket. Beszélgettünk arról, hogy kik élnek az erdőben, mit vigyünk magunkkal az erdei kirándulásra, valamint mi az amit ne csináljunk az erdőben!
Ezután elmeséltem a Boldog erdő-Kerek erdő mesét, a gyerekek nagyon figyeltek mese közben, ismerős szavakat hallottak. A mese végén felidézték, melyek azok a témák, amelyeket a mesében is hallottak és amikről a Boldogságórákon is beszélgettünk. Felidézték az emlékeket, élményeket. Ezután elővettem a „Boldogságóránkat”, mindenki elmondta, hogy melyik a kedvenc Boldogságóra témája, majd mondott hozzá egy kedves élményt is. Megtanultak egymásra figyelni, csendben hallgatták egymás mondani valóját. Ezután Bagdi Bella-tól hallgattuk, énekeltük, a kedvenc zenéjüket, amely közben táncoltak vagy saját Boldogságórát készítettek.

Képek