Boldognak lenni jó!

Boldognak lenni jó!

Elérkeztünk a Boldogság vár kapujához. Azt kèrtem a gyerekektől, hogy próbálják felidézni, mivel foglalkoztunk az elmúlt időszakban. Milyen témák jöttek fel szóba és milyen feladatokat, játékokat próbáltunk ki. A legkedvesebb számukra a barátság háló és a szeretet ölelés volt. Effelé indultam el én is, amikor az utolsó Boldogságóra foglalkozást terveztem meg.
A relaxációt a hónap dalának meghallgatása és éneklése követte. Majd egy mozgásos játékkal készültem. Alagutat alkottunk, ahol a csoport minden tagja átbújt, társai pedig egy kedves gondolatot, szót mondtak neko. Az alagút végén én vártam és elmondtam mit szeretek benne a legjobban. A mese hallgatást egy báɓ készítéssel zártuk. A bábot úgy színezték ki és mintázták, ahogyan fel voltak aznap öltözve.
A gyerekekben egyre tudatosabb amit átadok számukra, és megjelenik a mindennapjaikban.

Képek