Boldogító jócselekedetek a Maci csoportban

received_209562357427669.jpeg

Az óvodában a decemberi hónap a Mikulásvárás, a karácsonyi készülődés, az advent időszaka. Mind-mind olyan ünnep, amelyekben kedvességet, segítőkészséget, nagylelkűséget, gondoskodást élhetünk át. Éppen ezért a jócselekedetek gyakorlását az egész hónapra terveztem, beleszőve mindig az adott témahétbe.
Beszélgettünk a Mikulásról, aki a jó gyerekeknek csokoládét, cukrot hoz. Kértem őket, mondják el, szerintük ki a jó, és mi az, ami jó cselekedetnek számít? Majd elmesélték azt, hogy ők mikor és hogyan szoktak jót tenni másokkal. Mint minden évben, idén is készítettünk a gyerekekkel közösen egészséges kókuszgolyót (zabpehelyből és almából) a Mikulásnak. Közben Bagdi Bella dalait hallgattuk a Repülj velem cd-ről. Amikor a gyerekekkel felfedeztük a kis csomagokat az ablakban, örömmel láttuk, hogy a kókuszgolyókat „megtalálta és elvitte” a Mikulás. Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek érezzék az ajándékozás örömét, hiszen nemcsak az örül, aki kapja, hanem az is, aki adja.
Bagdi Bella Jó emberré csak a szívemmel válhatok c. dalát sokszor hallgattuk. A dalhoz mozdulatsorokat találtunk ki és kézenfogva sétáltunk a teremben.
A gyerekeknek elmeséltük a Szívem kertje c. mesét. Beszélgettünk a szelektív hulladékgyűjtésről és arról, hogy mi mit tudunk tenni a Földünkért, mert a Földünknek a mi segítségünkre van szüksége ahhoz, hogy fennmaradjon.
Beszélgettünk arról is, hogy ki mit segít otthon a szüleinek. Kértem őket, hogy képzeljék el azt, amikor anyukájuk és apukájuk fáradt. „Miben tudnátok segíteni nekik?” A gyerekek mímes játék keretében eljátszották a cselekvést. A többiek pedig kitalálták, hogy a társuk mit játszott el, miben segített a szüleinek.
Többször játszottunk olyan kapcsolatteremtő bizalomjátékot, ami által az odafigyelést, a segítőkészséget gyakorolhatták a gyerekek. Az egyik játékban a kör közepén álló gyereknek bekötöttük a szemét, majd elindult a körön belül. Amikor a körben álló gyerekekhez ért, ők a kezükkel óvatosan továbbterelgették, irányították, nehogy nekiütközzön valaminek vagy valakinek. A másik játékot párban játszottuk. A gyerekek választhattak párt. Az elöl álló gyereknek bekötöttük a szemét, a hátul álló társa pedig vezette őt a csoportban úgy, hogy ne ütközzön neki semminek. Minden játék után megbeszéltük, hogy hogyan érezték magukat a gyerekek. Jó volt látni, ahogy kedvesen, odafigyelve segítették egymást.
Végül közösen, kooperatív munkában elkészítettük a csoport karácsonyfáját, amire a gyerekek rajzolták meg a díszeket.
Sajnos, a karantén miatt a többi betervezett játékot, tevékenységet nem tudtuk megvalósítani, de bízunk benne, hogy a gyerekeknek így is tartalmasan telt ez a néhány nap.

Képek