Boldogságóra Program

Programokban, élményekben és boldogító jó cselekedetekben gazdag hónapot zártunk decemberben. Úgy érzem a decemberi hónapunk volt az első, amikor az egész közösségünk -a szülők, a pedagógusok és az összes kisgyermek az iskolában- részese lehetett valami igazán boldogítónak.
A Boldogságórák időkeretén belül számos program megvalósítására volt lehetőségem az idei évben. A 4. osztályos tanulóimnak lehetősége nyílt – sokuk számára életükben először – részt venni egy karácsonyi fotózáson. Ez egy kedves hobbi fotós barátom nagylelkű felajánlásának köszönhetően valósult meg. Jóízű humorával és érzékenységével terelgette a kissé megszeppent gyerekeket, akik végül szívből jövő mosollyal álltak kamera elé. A fotózással maradandó élményt adhattunk nekik, és nem kisebb örömöt jelentett a képek kiválasztása sem. Minden gyerek több fotó közül választhatta ki a számára legkedvesebbet, amelyeket aztán a karácsonyi szülős-játszóházunk zárásaként adtunk át a szülőknek.
Az intézményünkben hagyományteremtő jelleggel a tavalyi évben valósítottuk meg először a szülős-játszóházat a tagozatunkon, forgó színpad jelleggel. Idén családiasabb légkörben, az osztályban tartottunk egy nagy projekt délutánt, melyen valamennyi szülő részt tudott venni. A gyerekek és szüleik közösen készítettek „mézeskalácsházakat” hullámkartonból és celluxból, majd ezeket együtt díszítették fel.
Úgy vélem, a mai rohanó világban az egyik legértékesebb ajándék, amit adhatunk, az élmény. A mai rohanó, felgyorsult világban óriási kincs, amikor egy szülő megélheti az aktív jelenlét örömét, és a gyermek is megtapasztalhatja, hogy igazán középpontba kerülhet. Láthatja, hogy nem kell mindent tudnia, hiszen anya vagy apa mellette van, és segítenek. Nem titok, hogy ez a délután sok szülő szemébe könnyeket csalt, akárcsak a karácsonyi fotók.
December 1-én egy egész intézményt megmozgató programsorozatot is elindítottam. Ennek keretében a gyerekek minden reggel, az első óra elején, közösen hallgattak karácsonyi meséket az iskola folyosóján. A mesék témái az advent, a jó cselekedetek és a várakozás köré épültek. Érdekességük, hogy minden nap egy-egy tanító néni hangján szólaltak meg. 14 kollégámmal már november végén felvettük az általunk kiválasztott meséket, amelyeket gondosan sorrendbe állítottam mondanivalójuk és aktualitásuk szerint.
A Mesekalendárium névre keresztelt mesehallgatás három héten át minden nap része volt a gyerekek reggeli rutinjának. Az osztályok egy-egy feladatlapot is kaptak, amelyre felírhatták, ki olvasta az adott mesét, valamint – hogy a nagyobb gyerekeknek is kellő motivációt adjunk – versenyt is hirdettünk. A mesék íróját és címét is ki kellett hallaniuk a mesékből. Ezeket aztán a szünet előtti utolsó napon összesítettem és a karácsonyi műsor előtt eredményt hirdettünk. A győztes osztály egy doboz süteményt kapott jutalmul.
A decemberi programsorozat célja az volt, hogy közösségépítő, élménydús tevékenységeket hozzunk létre, amelyek a szülők, pedagógusok és gyerekek számára egyaránt emlékezetesek maradnak. Mindenki megtapasztalhasson valamilyen formában boldogító jó cselekedeteket.
A Mesekalendárium különleges helyet foglalt el ebben a sorozatban. Nemcsak a mesehallgatás örömét hozta vissza a gyerekek életébe, hanem új kapcsolódási lehetőséget is teremtett számukra a pedagógusokkal. A gyerekek találgatásai, hogy ki olvasta az adott mesét, kommunikációra ösztönözték őket, az osztályok pedig közösen dolgozhattak egy-egy apró célért minden reggel.
A Mesekalendárium a pedagógusok kreativitásának is teret adott. Voltak tanítók, akik az első órát minden nap arra szentelték, hogy újrahallgassák a meséket, és különböző formában dolgozzák fel azokat. Többen például illusztrációkat is készítettek egy-egy meséhez. Így a program sokkal gazdagabbá vált, mint pusztán a mesék hallgatása, és igazán értékes élményt nyújtott a gyerekek számára, különösen egy olyan korban, amikor a mesehallgatás egyre ritkább.

Képek