Boldogító jó cselekedetek -Debrecen-Ifjúság Utcai Óvoda Hétszínvirág Tagintézménye

Együtt-jóságos-manók.jpg

A negyedik téma a boldogító jó cselekedetek volt a boldogságóra keretében, melyet heti tervnek megfelelően valósítottam meg online formában, majd folytattam az óvodában a következő héten is délutánonként. A korona vírus miatt 10 napra bezárt óvodánk, és én pontosan erre az időszakra terveztem előzetesen ennek megvalósítását. Sokat gondolkoztam, hogy ez hogyan történjen ebben a formában. Közben rájöttem, hogy ez a legjobb lehetőség arra, hogy a szülőket is bevonjam. Íme: „Egészen kiskorunktól arra neveltek szüleink, hogy a kedvesség, nagylelkűség jó erény, legyünk segítőkészek. Ne felejtsük el ezt továbbadni gyermekeinknek! De mégis hogyan kerülhet az öröm és a boldogság közelébe? Gondoljunk ezekre: Önzetlenség, önkéntesség és szolgálat. A jóság erősebbé tesz! A jóság puszta látványa is erősíti szervezetünk ellenálló képességét, védekezési rendszerét. A jó lelkiállapothoz szükséges a lelkiismeret parancsának elfogadása, és a feltételnélküli segítségnyújtás, ha a helyzet úgy kívánja. Aki szívből, szeretettel, humánusan segít, az mindig elnyeri méltó jutalmát. A jó cselekedetek, a segítségnyújtás valóban boldogabbá teszik az embereket. Fejezzük ki együttérzésünket. Amikor jó cselekedeteket hajtunk végre, empatikusabbnak, és szerethetőbbnek látjuk magunkat, hiszen nemcsak másokat szemlélünk pozitívabbnak, de magunkat is kedvezőbbnek értékeljük. A lényeg az, hogy úgy időzítsük cselekedetünket, hogy az a legnagyobb megelégedettséggel és örömmel szolgáljon minket. Fő a változatosság! Érdemes váltogatni, új élményekkel frissíteni cselekedeteinket, hogy az újra, és újra felemelő és élvezetes pillanatokat adjanak. Egy tanulmány szerint a világon mindenütt jobb adni, mint kapni! Erre tanítsuk gyermekeinket! Az adventi időszakhoz jól illeszkedi ez a téma! Örömteli jó cselekedeteket kívánok erre a hétre, hónapra!” Ez a szülők lelkét is megmelengette, elfeledett érzéseket váltott ki belőlük! Ámulattal hallgatták, hogy ilyenekkel is foglalkozunk az óvodában, hogy az érzelmi intelligenciára ekkora hangsúlyt fektetünk! Ezek után a Madarak karácsonyáról írtam, beszélgettem a szülőkkel, gyerekekkel. Változatos ötleteket adtam. Készítettek madáretetőt, angyalkákat, gyógyító szíveket, amikről fotókat küldtek. Mivel mi lakótelepi óvoda vagyunk, az emeletes házakban élő gyerekek az ablakpárkányra is szórtak madáreleséget, de közben figyeltek arra, (mesélték), hogy az alsó szomszédok erkélyét, ablakát ne koszolja össze a lehulló eleség vagy a madárürülék. Feltettem a faceebok csoportunkba Bagdi Bella: „Jó emberré csak a szívemmel válhatok” című dalt is, melyet a következő héten minden nap többször hallgattunk a gyerekek kérésére. Bezzeg Andrea: Szívem kertje meséjét szintén online formában is feltettem a gyerekeknek, szülőknek. Letöltött kép alá én mondtam el a mesét, a mese végén pedig tettem fel kérdéseket, amelyekről otthon, majd az oviban is beszélgettünk. A zárás utáni héten minden nap ez volt a pihenő előtti mese, ez után következett csak a karácsonyi mese. A gyerekek egyre jobban magukénak érezték a mesét, és egyre bensőbbé vált számukra a mondanivalója. Megetettük a madarakat az oviban is, megbeszéltük, hogy milyen eleséget szabad adni nekik, és hogy ne felejtkezzünk el az innivalóról sem. Nagy kedvenc volt az oviban a „jóságos manó” játék! Ez végig követte az utolsó hetünket! Lesték egymás minden mozdulatát, megnyugvással a szívükben fogadták a jó cselekedeteket, miközben csillogó szempárokkal találkoztam a manók személyében is. Boldogsággal a szívünkben köszöntünk el egymástól ebben az évben, tele reménnyel, várakozással a jövőre nézve! Kellemes Ünnepeket kívántunk mindenki számára!

Képek