Boldog Méhek

- Csoport neve: Boldogmehek
- Mesevár Óvoda Marton Utcai Telephelye
- Kategória: Óvodások
- Téma: A boldogságfokozó hála
- (491 megtekintés)
Kiscsoportosokként csatlakoztunk a programhoz, még javában tart a beszoktatás. Nagyon jó kis közösség alakult ki már most, így belefogtunk a téma feldolgozásába. Ezen a napon többször meghallgattuk a hónap „Hála dalát”. Halkan szólt a játéktevékenység közben, arra lettünk figyelmesek, hogy egy kis csapat közösen várat épít. Megragadtuk az alkalmat, hogy ebből kezdeményezzük a „hála” témát. Elneveztük Boldogság várnak. Megbeszéltük, milyen jó együtt játszani, milyen jó látni rajtuk, hogy szeretnek óvodába járni, és hogy már egymással is jól kooperálnak. Elmondtuk nekik, mennyire hálásak vagyunk azért , hogy itt vannak velünk, hogy szeretnek minket, és mi is szerethetjük őket! Kicsik még nagyon, de úgy érezzük most kell elültetni a magokat, hogy csodás virággá fejlődhessenek. És mi ígérjük, hogy gondozni fogjuk, míg a kezünk közt vannak.
