Boldog Mackók

- Csoport neve: Macika25
- KOMÁROMI SZŐNYI SZÍNES ÓVODA
- Kategória: Óvodások
- Téma: Fenntartható boldogság
- (189 megtekintés)
Boldogságóránk záró témája: a Fenntartható boldogság volt. Próbáltuk összefoglalni az év folyamán tanult ismereteket az egyes témákból. Sok élményre és közös játékra emlékeztek vissza a gyerekek. Tapasztaltuk, hogy több boldogságfokozó technikát alkalmaznak a gyerekek, és szinte beépültek a szokásrendszerükbe. A gyakorlatok által rengeteg pozitív élményben részesültek, mely későbbi életükre is kihat majd.
Relaxációs gyakorlatként napimádást végeztünk, majd elmondtuk a Nap, Nap, fényes Nap című mondókát. Többször hallgattuk Bagdi B.: Jobb veled a világ kezdetű dalt, amelyre igény szerint táncoltak a gyerekek. Megismerték a Boldog erdő – kerek erdő c. mesét. Közösség összekovácsoló volt a „seprűtánc” játék. Örültek annak a gyerekek, hogy nem estek ki a játék során, hanem bent maradhattak és újra játszhattak tovább.
A munkafüzetben kiszínezhették a boldogság kerék gyöngyszemeit, és színezés közben felidézhették a hónap egyes témáit.
A foglalkozás lezárásaként ölelés táncot játszottunk, ezzel is erősítve a pozitív érzelmeket, empátiát egymás iránt.
Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy ballagó gyermekeink, akik részt vettek a boldogságórákon, esélyt kaptak arra, hogy örömtelibb és boldogabb jövőt teremthessenek maguknak!
Köszönjük a boldogságóra csapatának egész éves segítő munkáját!




