Boldog kis óvodások

fenntarthato-boldogsag.jpeg

A tanév utolsó foglalkozását egy a gyerekek számára ismert relaxációs gyakorlattal kezdtem.
Relaxációs gyakorlat: „Lemegy a nap, lankad a kar, a törzsem pihenni akar.”

Foglalkozást kezdő éneklés: A játékok előtt közösen bemelegítettünk Bagdi Bella: Jobb veled a világ című dalára. A zene alatt a gyerekek kitombolhatták magukat, önfeledten táncoltak, nevettek.

Mese: Az aranytulipán
A mese meghallgatása most interaktív volt. A mesében szereplő mondókákat és énekeket eljátszottuk, mozogtunk rá és amit a gyerekek már ismertek azt közösen mondtuk.

Játék: Öléleslánc
A mese végén körbe ültünk a szőnyegen és az öleléslánc játékot játszottuk. A tőlem balra lévő gyermeket megöltetem, majd tovább adták az ölelést, mind addig amíg körbe nem ért a kör.

A gyerekeknek a munkafüzetből színezőket másoltam amiket a szabad játékidő alatt színezhettek és közben beszélgettünk a boldogságról, arról hogy ki mitől boldog.

Képek