Boldog Bambi csoport

Boldog Bambi csoport

A nevelési év utolsó „boldogságóráját” több napon keresztül valósítottuk meg. Mesék, dalok, relaxációs gyakorlatok mellett, egy esős nap után megépítettük a saját Boldogságvárunkat az óvoda homokozójában. A gyerekek nagyon élvezték a sarazást, megtapasztalták, hogy a vizes homokból sokkal nehezebb várat építeni, de együtt, közös erővel sikerül minden. Kirándulást szerveztünk a csoportnak, a kirándulás során pedig sok-sok örömben lehetett részük a gyerekeknek: meglepetés program, fagyizás, testmozgás, barátokkal játék…
Intézményi szinten pedig az Apák napja szervezése kapcsolódott a havi boldogságóránkhoz.

A csoportba járó gyermekek sokat fejlődtek minden területen ebben az évben is, jókedvűek, magabiztosak, mosolygósak….a 10 lépcsőfokon feljutottak a Boldogságvárba. 🙂

Képek