Belső világom

Belső világom

Január hónapban a honlapon megjelent feladatok közül szemezgettem és a könyvben lévő egyik feladatot készítették el a gyerekek.
Folyamatosan gyakoroljuk az egymásra figyelést, és az osztályfőnöki órák elején csak figyelik egymást a gyerekek, megpróbálják kifürkészni milyen hangulatban van a társuk.
Elvégezték a vezető és követő feladatot is, amit nagyon élveztek azok a párok, ahol nem két követő állt egymással szemben, ebből több kört is kellett játszani a kérésükre.
A felsősöknek szóló könyv egyik feladatát is megcsinálták, ahol átgondolták erősségeiket és azokat a területeket, amiben fejlődniük kell céljaik elérése érdekében.
Érzelmi intelligencia fejlesztést is végeztünk az órákon, ahol érzelem activity-t játszottak, hogy könnyebben el tudjanak igazodni mások és saját érzelemvilágukban és az érzelmek felismerésében és megnevezésében.

Képek