Bátrak vagyunk

- Csoport neve: Szamóca
- Jászberény Város Óvodai Intézménye
- Kategória: Óvodások
- Téma: Célok kitűzése és elérése
- (49 megtekintés)
A CÉLOK ELÉRÉSE
A foglalkozás elején relaxációs gyakorlatot végeztünk, melynek során a gyerekek elképzelték, hogy apró, könnyű hópelyhek. Játékos” hópehely-fújással” lassú, mély légzést gyakoroltunk, miközben figyeltük a levegő áramlását és testünk ellazulását.
A gyakorlat célja a megnyugvás, a belső figyelem kialakítása volt.
Ezután zenére táncoltunk Bagdi Bellától a Van nekem egy álmom dalát hallgatva, szabad mozgással, amely oldotta a feszültséget, örömet adott, és erősítette a testtudatot.
A foglalkozás végén egy bátorságpróbát teljesítettek a gyerekek egy mozgásos pályán, ahol különböző akadályokon haladva próbálhatták ki ügyességüket és kitartásukat. A feladatok során hangsúlyt kapott az egymás bátorítása és az önbizalom erősítése és cél elérése.
A gyerekek rajzban fejezhették ki céljaikat és érzéseiket, megjelenítve, hová szeretnének „eljutni” és mi acéljuk. Ez segítette az önkifejezést és a kreativitás kibontakozását.




