Bármivel megbírkózom

- Csoport neve: napsugarak13
- 13-as számú Napközi Óvoda
- Kategória: Óvodások
- Téma: Megküzdési stratégiák
- (128 megtekintés)
Bármivel megbírkózom
A gyerekekkel elbeszélgettünk arról, hogy mi szokta őket elkeseríteni és milyen feladatok tűnnek nekik nehéznek. Majd felkínáltam nekik az optimizmus kártyákat, amelyekből választhattak kedvük szerint, s elmondhatták miért ez a kép ragadta meg őket, ezután felovastam nekik a rajtuk levő pozitív gondolatot, s kértem emlékezzenek rá a nap során.
Legót kínáltam nekik s kedvük szerint bármit alkothattak. Megbeszéltük, hogy bár sok kicsi részből áll s nehéznek tűnhet valamit építeni belőle, mégis ha nem riadunk meg a feladattól a végén valami szépet alkothatunk. A gyerekek játékosan megbírkóztak a feladattal.
Később elolvastuk „Bezzeg Andrea – Aranykulcs” című meséjét, amit nagy örömmel hallgattak, s leszűrtük belőle a tanulságot.
Ebben a hónapban elkergettük a telet is a gyerekekkel egy farsangi mulatsággal, ahol kedvük szerint bárki bőrébe bújva, gátlásaikat lekűzdve, előadhatták bemutatkozó versüket és saját maguk által kitalált táncukat.
Próbáltuk erősíteni a gyerekekben azt a gondolatot, hogy bármilyen feladattal meg lehet bírkózni, ha elég kitartóak vagyunk.