Barátságlánc

A mostani beszámolómban nem arról szeretnék írni, hogy hogyan jártuk körbe, beszéltük meg ebben a hónapban az adott témát, hanem arról szeretnék beszámolni, miként próbálunk pedagógustársammal az új osztályunkból egy nagyon jó kis közösséget kialakítani.
A tanévnyitó ünnepségen még kicsit félve fogtuk meg kis elsőseink kezét, de mostanra elmondhatjuk egy nagyon jól összeszokott kistársaság lett a 27 gyerekből.
Szerencsések vagyunk, mert otthonról olyan értékeket hoztak, amelyekre bátran lehet alapozni, építeni. A szociális kompetenciájuk igen fejlett segítőkészek, megértőek egymással. Nem bántják egymást, nem csúfolódnak. A gyengébb képességű gyerekeknek szó nélkül segítenek, szinte egyik másik gyerek anyáskodik a többiek felett. Két ikerpár is van az osztályunkban, a testvéri szeretet ilyen formája is megnyilvánul osztályunkban.
Év eleji ismerkedés után a Csibeavatóra készülve Petőfi Sándor: Arany Lacinak c. versét dramatizálva, eljátszva adtuk elő az évfolyam többi osztályának. A próbák alatt is megmutatkozott empátiájuk egymás iránt. Nagy sikert arattunk.
Szeptember hónapban közös színházlátogatás is hatalmas élmény volt mindannyiunk számára, Aladdin c. családi musicalt néztük meg a Népmese napjához kapcsolódóan. Az optimizmus hónapjában az osztály kitalált egy köszöntést, amivel üdvözölni tudjuk egymást. Az óra közti szünetekben és a napközi szabadidős tevékenységében is együtt, közösen játszanak, fogócskáznak.
Együtt egymásért vannak. Jó úton járunk a társas kapcsolatok ápolásában, ezt az is bizonyítja, hogy minden kisdiákunk boldogan jön iskolába.

ooo

Képek