Barátságfonal

Barátságfonal

Novemberi boldogságóránkat a hónap dalánk meghallgatásával kezdtük, valamint a szöveg szerint mozogtak is rá a gyerekek. A téma bevezetéseként gyors ötletgyűjtés során felírtuk a táblára, hogy milyen a jó barát. A gyerekek spontán megnyilatkoztak a barátságról. Ezt követően megbeszéltük, hogy: „Mi jellemző rád? Mi a barátodra, és azt, hogy mi a közös bennetek!” Beszélgetésünk után, mesét hallhattak a tanulók a barátságról: Meglepetés az odúban címmel. Kicsit elemeztük a mesét, például hogy mi is történt benne. A mesében szereplő állatok kapcsolatról, egymáshoz viszonyulásáról is szót ejtettünk. Értelmeztünk néhány közmondást, amely a barátsággal kapcsolatos, úgymint: Madarat tolláról, embert barátjáról!, Barátot szerencse hoz, szükség próbál., Nem mind barátod, aki rád mosolyog. Az óra befejezéseként a gyerkőcök egy gombolyag fonalat dobtak társuknak, és közben egy kedves gondolatot is mondtak annak, akinek „küldték” a barátságfonalat. A végén teljesen BEHÁLÓZOTT minket a BARÁTSÁG FONALA.

Képek