Barátság Bálna

20201119_125638.jpg

A gyerekek novemberben már nagyon várták a boldogságórás tevékenységet, mivel tudták, hogy mindig jó hangulatban telnek el ezek a foglalkozások. A nagycsoport Péter Tímea: Fülöpke az óvodában – az örök barátság című meséjével ismerkedhettek meg először. Ezt követően megbeszéltük, hogy velük is történt-e már ilyen eset, milyen érzéseket keltett ez bennük. Közösen felvázoltuk, hogy milyen is az igaz, jó barát, milyen cselekedetek teszik őt a legjobb barátunkká és hogyan válhatunk mi is valakinek a legjobb barátjává.
Mindenki elkészíthette a történet alapján a saját Barátság Bálnáját, amit a legjobb barátjuknak kellett adni, majd elmondhatták, hogy mit szeretnek a másikban a legjobban. Végül elkészítettük a Pillangó csoport Barátság szívét, amelyre minden kisgyermek jele felkerült, hiszen egy csapatot alkotunk, ahol szeretjük egymást. Lezárásként Bagdi Bella: Ha boldog vagy, mutasd meg című dalára közösen táncoltunk.

Képek