Bagolyvári boldogságlépcsőfokok

„A boldogság forrása nem rajtunk kívül, hanem bennünk van!”

BAGOLYVÁRunkban öröm várt, a kapuja csukva már.
Minden lépcsőn felléptünk, élményeket szereztünk.
Küzdöttünk, nevettünk, szerettünk, s mindezt együtt tehettük!
Hálás szívünk csordultig telt, hisz nem volt lehetetlen sohase!
Céljainkat ez évben is elértük, s boldogságvárunk csúcsára közösen felértünk!
Csakis jobb a Bagolyvár lakóival a világ!

Júniusban felidéztük a legjobb boldogságórás pillanatainkat, s elkészítettük a Bagolyvári Bölcs Galaxis fát is! Az emlékek és élmények örömfája lett az alkotásuk. Utolsó havi boldogságórás kihívásként teljesítettük a vizes kalandokat, a fagyis játékos kihívásokat, s közösen bevettük Gyula várát a kirándulásunkon. Végül a hagyományos jutalom fagyizással koronáztuk meg az évvégét. Együtt haladtunk végig a célokkal, bátorságpróbákkal teli úton, ahol egymás kezét el nem engedve, bíztatva, támogatva, segítve értünk fel a legfelső lépcsőfokra. Bátran mondhatom, hogy sikeresen zártuk a tanévet, s szeptemberben újra vár bennünket a Bagolyvár boldogságajtaja, mely mögött újabb örömteli élmények és boldogságpillanatok várnak ránk.
A Bagolyvár harmadik osztályos ajtaja bezárult, vár rátok a nyári pihenés és szórakozás…
Hiszem és vallom, jobb velük a világ!

ooo

Képek