Boldogságóra Program

Ebben a hónapban tovább fejlesztettük azt a képességünket, hogy észrevegyük az élet apró örömeit. Első körben a hálanaplóban nyitottunk egy olyan fejezetet, ahova azokat az örömöket írták fel, ami az adott napon a legmeghatározóbb volt. Minden nap kihúztunk egy osztálytársunk nevét, akinek most már nem csak kedveskedtünk és akivel most már nem csak figyelmesebbek voltunk egész nap, hanem a kiválasztott konkrét segítséget is kérhetett, ha úgy érezte, neki most erre szüksége van. A bánatevő szörnyike is egyre kevesebb általános problémánál adott tanácsot. Inkább az lett a jellemző, hogy nem az adott problémát írták le a gyerekek, hanem abban kérték a segítséget, hogy a konkrét nehézségre ők hogyan reagáljanak. Pl. már nem az került leírásra, hogy: xy mindig rondákat beszél rólam, hanem az, hogy én így reagáltam erre. Jól tettem-e? Tehetek-e még valami mást? Tehát már megtették az első lépést: elfogadták, hogy igenis lesznek problémák az életben, ezt nem tudjuk elkerülni, de a mi hozzáállásunkon múlik, hogy csak a problémát látjuk-e továbbra is és ezért szomorkodunk, vagy kézbe vesszük a dolgokat és megkeressük a megoldást.
A gyerekek pedig egyre jobban szeretik és élvezik ezeket a foglalkozásokat. Egyikük azt mondta, hogy azért szereti ezeket az órákat, mert itt együtt vagyunk. Úgy értette, hogy igazán együtt, és nem egymás mellett. Számomra ez volt ebben a hónapban a legkedvesebb visszajelzés.

Képek