Az én céljaim

A foglalkozás első részében a gyerekekkel megbeszéltük, hogy mi jelent az, amikor kitűzök egy célt és mit kell tennem érte. Kétféle cél létezik. Az egyik amikor, csapatban kell tennem azért, hogy elérjük a kitűzött célt, a másik pedig amikor a saját célomat valósítom meg. A bevezető játékban azt szerettem volna érzékelni, hogy milyen csapatban megvalósítani a célokat. A labdaalagút játékban fontos az egymásra figyelés,ügyesség,gyorsaság, hogy nyerjen a csapat.A mese feldolgozás során arra kellett a gyerekeknek figyelniük,hogy nem elég csak kívánni, hanem meg kell dolgozni azért, hogy elérd azt amit akarsz. A horgászversenyben egyénileg kellett megtalálni az aranyhalat. A foglalkozás záró részében a kifogott halat mindenki kiszínezte és utána ráírtuk, hogy milyen célt kíván megvalósítani a gyermekek. Miközben dolgoztak a „Van nekem egy álmom ” című dalt hallgattuk. A zene annyira tetszett a gyerekeknek,hogy a végén táncra perdültünk.