Boldogságóra Program

Az egészségmanók
Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy ezeréves tölgyfa, annak a hetvenhetedik ágán, a negyvennegyedik levélen olvastam ezt a mesét.
Valamikor egyszer, nem is olyan régen éltek a világon az egészségmanók. Ők vigyázták az emberek egészségét. Hapci manó az emberek fülének, torkának, orrának, tüdejének egészségéért felelt. Vera manó a vér útjára vigyázott, a szív és az erek egészségére. Hami a gyomrot és a beleket őrizte. Csonti pedig a csontokat javítgatta. Rengeteget dolgoztak, éjt nappallá téve, mert az emberek nem figyeltek az egészségükre. Ültek a tévé, a számítógép előtt naphosszat, itták a sok kólát, alkoholt, cigarettáztak és rengeteget ettek, de nem ám húslevest, hanem cápauszony levest, teknős levest, fecskefészek levest. A manók azt se tudták, hova kapjanak, hogy hozzák helyre a sok hibát! Az igazi baj mégis akkor kezdődött, mikor Hapci megtörölte verejtékes homlokát egy nehéz nap végén és így sóhajtott: Úgy elfáradtam, azt sem tudom, hol áll a fejem! Már nem is emlékszem, mikor volt egy nyugodt pillanatom, de nem pihenhetek, mert az én munkám a legfontosabb!
– Ezt hogy érted? – csattant föl rögtön Vera. – Hogy lenne már a te munkád a legfontosabb? Ha én nem tisztítanám meg a szívet, nem keringetném a vért az erekben, meghalnának az emberek!
– Na de, ha nem működne a tüdejük, nem kapnának levegőt, mi lenne? – pattogott Hapci.
– De odavagytok magatoktól! – szólt közbe Hami. – Ha nem szívódik föl a vitamin, a tápanyag, csak a sok méreg a táplálékból, akkor a ti munkátok hiába való! Én vagyok itt a fontos!
– Én tartom össze az egészet! – pörölt Csonti. – Ha a csontok nem egészségesek, nem tudnak az emberek mozogni, akkor enni sem! Sehol se vagytok! Én vagyok, aki a legtöbbet éri ebben a díszes társaságban!
Na, lett is erre olyan kiabálás, hogy majd’ megsüketültek, de még ez sem volt elég, rövidesen elcsattant egy pofon és követte a második és a vita arról, hogy ki kezdte. Miközben marakodtak, egyik a másikat szidta, becsmérelte, magát meg dicsérte, az emberekre nem figyelt egyikük se. Mire belefáradtak a veszekedésbe, verekedésbe, egymás gyalázásába és körbenéztek, nem ismertek a világra. Egyikük se végezte a dolgát és ez a kis idő elég volt arra, hogy az emberek a világ minden táján megbetegedtek. A kórházak, az orvosok nem győzték a sok beteget ellátni. Sorban haltak meg az emberek. Bezzeg kapkodtak a manók, de akkor már késő volt. Csak nagyon lassan lehetett kijavítani mindazt, ami elromlott. Az emberek sem értették, hogy omolhatott össze minden ilyen gyorsan, hisz a manók eddig mindig mindent kijavítottak. Először ők is kapkodtak, de aztán összeszedték magukat, rájöttek, hogy nekik is vigyázniuk kell magukra, nem mástól várni mindig a segítséget. Elkezdtek az egészségükre maguk is vigyázni. Letették a cigarettát, elkezdtek sportolni, egészséges ételeket, zöldséget, gyümölcsöt enni. Mivel a manók is újra munkába álltak, lassacskán minden rendbe jött.
De reméljük, a leckét nem felejtik el sem a manók – hogy mindegyikük egyformán fontos, sem az emberek hogy ne csak a manóktól várják az egészségük megtartását, hanem maguk is tegyenek érte.
Ugye gyerekek, ti is odafigyeltek arra mit esztek, sokat mozogtok a friss levegőn és gyakran mostok szappannal kezet! És a visszaküldött képeken látszik, hogy a gyerekek vígan tornáznak, mozognak és egészségesek.

Képek