„Az Aranykulcs”

- Csoport neve: bojtiovi
- Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Bojti Tagóvoda
- Kategória: Óvodások
- Téma: Megküzdési stratégiák
- (125 megtekintés)
Boldogságóra programunk havi témája a Megküzdési Stratégiák volt. Ráhangolódásként meghallgattuk a gyerekekkel „Bagdi Bella: Ellazulni, jaj de jó!” című dalát. Ezután beszélgettünk a megküzdés fogalmáról, arról, hogy a gyerekek számára mit is jelent ez a fogalom. Kiderült, hogy ez a fogalom nehezebben megfogható számukra, ezért rávezető kérdésekkel igyekeztünk közelebb vinni a megküzdés fogalmát. Felelevenítettük a beszélgetés során, a tavalyi Boldogságórán szerzett élményeiket, amelyen a plüssállatkáikért kellett megküzdeniük egy akadálypályán való végighaladással. Hogy még inkább megfoghatóbb és szemléletesebb legyen ez a fogalom, előadtuk „Bezzeg Andrea: Aranykulcs” című meséjét. A mese meghallgatása, mondanivalójának megbeszélése segítette a gyermekeket a fogalom megértésében. Ezután mozogtunk egy kicsit, a „Hajótörés” című játék segítségével, mely nagy sikert aratott a gyermekek körében, többször is kérték újrajátszását. Levezetésként a mese témájához illeszkedő színezőt készíthettek a gyerekek.