Az a célom, hogy…

Az a célom, hogy…

A Bagdi Bella: Van nekem egy álmom című dallal kezdeményeztem a foglalkozást. A gyermekek hamar leültek a szőnyegre, érdeklődve hallgatták a dalt. Majd a Meglengetem a karom, pedig alig akarom… relaxációs gyakorlat következett, ami nagyon tetszett a gyerekeknek. Ezután kis képeket készítettem elő nekik, amelyekről beszélgettünk, mit ábrázol, milyen célok lehetnek rajtuk (megtanulni számolni, úszni, biciklizni, többet segíteni anyának, több vizet inni, stb.). A gyermekek megmutatták, hogy ők mit szeretnének, és sok gyermekkel meg is beszéltük, hogy mit kell tenni azért, hogy elérjük a célunkat. Örömmel láttam, hogy néhányan több célt is kitűztek maguk elé. A célbadobás játékot nagyon élvezték a gyerekek (beszélgettünk közben, ha nem sikerül valami, újra kell próbálkozni), ezt is sokan megértették, próbálkoztak. Boldog Dóra is megérkezett hozzájuk, akivel sokat beszélgettek a céljaikról. Boldog Dóra elmesélte Bezzeg Andrea: Boldogvár meséjét, amit figyelmesen hallgattak. Az „óvónéni játéka” következett. A bajba jutott medvebocsnak segítettek a gyerekek a térképet kinyitni: négy feladatot végeztek el, négy kapocs kinyitásához. A feladatokat (cipő levétele, felvétele önállóan, egy nagy kiabálás, tíz féle szín felsorolása, játékokon való megmutatása, és a Mackó, mackó ugorjál című mozgásos, énekes játék eljátszása) nagy örömmel és sikeresen oldották meg. A maci megköszönte a segítségüket, és haza tudott menni a térkép alapján. Ez a játék nagyon tetszett a gyerekeknek. A foglalkozás végén megbeszéltük, hogy otthon is sokat beszélgessenek a céljaikról, készítsenek rajzot a szüleikkel ezzel kapcsolatban. A foglalkozás végén pedig boldogan ragasztották fel a Boldogságvár ötödik lépcsőfokára a jeleket.

Képek