Apró örömök plakát
- Csoport neve: boldog_kézműves
- Kiskunmajsai Móra Ferenc Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
- Kategória: Tanulásban akadályozottak
- Téma: Apró örömök élvezete
- (213 megtekintés)
Az „apró örömök élvezete” hónap keretén belül a gyermekekkel olyan pillanatokat gyűjtöttünk össze, amelyek örömöt okoznak nekünk a mindennapok során.
Ezt követően minden tanuló kapott egy szövegbuborékot, amelyben írásban is rögzítettünk egy-egy ilyen momentumot. A plakátkészítést a megfelelő idézet kiválasztása előzte meg, ez lett a közös alkotásunk fő eleme. Majd szimbólumokat, vidám kis ábrákat kerestünk, amely még inkább színesítette a művünket. Végül egy olyan szövegbuborékot is készítettünk, ahol a tanulóknak mondatokat kellett kiegészíteniük (Boldoggá tesz, ha…; Mosolyt csal az arcomra, amikor… stb.), majd kis illusztrációt is készítettek hozzá. Boldogságóránk lezárásaként pedig összeállítottuk a plakátot a különböző elemekből és elhelyeztük a teremben egy jól látható helyen, így a tanulók akkor is emlékezhetnek az apró örömökre, ha esetlegesen rosszabb napjuk van.