„Apró örömök mindennapjainkban”

Apro-oromok.jpg

Ebben a hónapban a boldogságóra foglalkozást a húsvéti témahétbe építettük be. A húsvét a gyermekek számára önmagában is egy örömforrás, hiszen számukra a nyuszi érkezése, illetve a nyuszi hozta ajándékok adják az örömforrást. Ezt alapul véve törekedtünk arra, hogy megéreztessük, hogy mennyi apró öröm is rejlik ebben az ünnepben. a tárgyi kézzel fogható örömön túl. A héten apró örömforrás volt a tojásfestés is. Ismert számunkra, hogy több helyen már nem tartják eme hagyományt a családokban. Így több kisgyermeknél is előfordulthat, hogy csak az óvodában találkozik a tojásfestéssel. Apró öröm volt számukra, hogy maguk készíthették elő a festés eszközeit, keverhették be a színeket, miközben megismerkedhettek azzal is, hogy mire is van szükség hozzá. Nagy felkiáltásokkal jelezték örömüket, ahogy a tojás átváltozott pirossá, kékké…stb. Az óvodai nevelés egyik fontos területe az énekes játékok, gyermektánc. Ahogy a boldogságórák szerves része az éneklés úgy az óvodai tevékenységeknek szintén. Hisz a zene, éneklés, dalok, az egész személyiségfejlődésére a gyermeknek hatással van. a húsvét kapcsán a hagyományokhoz kapcsolódó pozitív érzelmek előhívása a dalokon keresztül a társas kapcsolatok alakításán át valósultak meg. Saját készítésű játékok is örömforrás volt a gyermekek számára, ahogy egymás sikerének örömét is átérezhették. A természetben megjelenő örömök: megérkezett az első gólya, az ébredő természet megfigyelése kiskertjeinkben (növény, fűszer, virágoskertjeinkben.)

Képek