Apró örömök

- Csoport neve: Boldogzumik
- Andornaktályai Mesevár Óvoda
- Kategória: Óvodások
- Téma: Apró örömök élvezete
- (160 megtekintés)
A foglalkozást egy relaxációs játékkal indítottuk. Körben ülve Palya Bea: Szaladnak a madarak c. dalára egymás hátát – a dal szövegének megfelelően –finoman ütögetve, simogatva megmasszíroztuk.
A témára mondókázással hangolódtunk. A párok egymással szemben ülve játszották el a Sűrű erdő… mondókát, simogatva, csiklandozva egymást. Nagyon élvezték ezt a játékot, párcserével több alkalommal is eljátszottuk.
A téma feldolgozásához Vass Antónia: A százszínű ceruzák című meséjét választottam, mely arról szól, hogy Liza szomorkásan induló napját, hogy tudták megszépíteni az apró örömök. Ezt követően arról beszélgettünk kinek mi tudja egy szomorúbb napját szebbé varázsolni, milyen örömök tehetnek boldoggá minket. A nagyobbak már sokkal inkább el tudtak vonatkoztatni a tárgyaktól, többen is említették, hogy apró öröm számukra egy közös játék a barátokkal, a játszótérre látogatás anyával, egy kis bogár megtalálása, sőt egy ölelés is felvidíthatja szomorúbb napjaikat.
Így egy ölelős játékkal folytattuk a foglalkozást, aki úgy érezte, hogy szeretné valaki napját még szebbé tenni, megölelhette egyik társát. Szerencsére mindenki úgy érezte, hogy adni jó.
Készítettünk közösen egy nagy képet. A boldogan mosolygó gyerekeket ábrázoló képet színessé varázsoltuk. kiszíneztük rajta a gyerekeket, és mindenki kiegészíthette valamivel, amiről azt gondolta örömet szerezhet nekik. Így került a rajzra szivárvány, virágok, pillangó, bogarak, napocska, csúszda is.
A foglalkozás lezárásaként ellátogattunk a Lógó orrúak városába. A gyerekek nagyon élvezték ezt a játékot, mindenki szerette volna magát jókedvre-derítőként is kipróbálni.