Apró örömeink

Apró örömeink

Az apró örömeink témakör volt az eddigiek közül, ami a leginkább egyértelmű, érthető volt a gyermekek számára. A foglalkozást mint mindig, most is énekléssel és relaxációval keztük. Ezt követően felsoroltunk olyan dolgokat, amik habár apró dolgok, de mégis örömet tudnak nekünk okozni. Az Újra együtt című mese nagyon tetszett a gyermekeknek, beszélgettünk arról, hogy hogyan tudunk olyanokon segíteni, akinek nem úgy működik valamelyik érzékszervük, ahogyan nekünk. Felidéztük az egyik régi óvodásunkat, akinek volt hasonló betegsége, és hálát adtunk azért, hogy mi mindannyian egészségesek vagyunk a csoportunkban. Ez után a csoportunk útnak indult az Óvoda környékén egy örömsétát tenni.

Képek