Boldogságóra Program

Nagyon fogékonyak voltak a gyerekek az új témára. Reggelenként szívesen osztották meg egymással, milyen apró örömök érték őket.
Az ébredő természetre irányítottam a figyelmüket, vegyék észre az abban rejlő apró szépségeket: egy duzzadó rügy, első, föld alól kibújó növények, madarak éneke…
Március 15-ére emlékeztünk, hálával gondoltunk a hőseinkre, buzgón színeztük a huszárokat, amikor…mindennek vége szakadt…a járvány elvette tőlünk a folytatást…de csak egy darabig. Aztán a megküzdési stratégiákat bevetve megkerestük a megoldásokat. Nem véletlen vagyunk Boldogságórás csapat!
Sok család nem állt készen eszközök tekintetében a digitális oktatásra, szűkösek voltak a lehetőségeink a kapcsolattartásra, így a Boldogságóra megtartására is egyszerűbb megoldásokat kellett keresnem. De igyekeztem megtalálni a módját, hogy aktivizáljam a gyerekeket, és úgy érzem sikerült. Márciusban egy véletlen folytán jöttem rá a megoldásra. Már két hét után feltűnően kezdték írni a gyerekek, hogy hiányoznak az osztálytársak, tanító nénik. Képet küldtek magukról, az elkészült rajz vagy technika munkákkal, munkafüzettel, lefényképeztették magukat, ahogy tanulnak stb. Ekkor jött az ötlet, ha hiányzunk egymásnak, küldjünk képet, üzenetet. A beküldött rajzokat, írásokat, képeket egy csokorba gyűjtöttem, és elküldtem nekik. Ilyen online osztálytalálkozót tartottunk.
Ezen kívül csatlakoztunk a „Tégy egy piros szívet az ablakba!” felhíváshoz is.
Írtam a gyerekeknek egy levelet: Csatlakozzunk ahhoz a szeretetteljes kezdeményezéshez, amely pár napja indult!
Készítsünk mi is piros szívet az ablakba!
“Rendkívül fontos ezekben a nehéz időkben, hogy kifejezzük a tiszteletünket és a hálánkat azoknak az embereknek, akik a körülmények ellenére is minden nap a mi biztonságunkért, egészségünkért és ellátásunkért dolgoznak.”

Képek