Apró célokkal előre

- Csoport neve: Minicsillagvilág
- Meixner Ildikó EGYMI Siklósi Tagiskolája
- Kategória: Tanulásban akadályozottak
- Téma: Célok kitűzése és elérése
- (30 megtekintés)
Kicsi alsósaim ráhangolódását a szokásos mozgásalapú relaxációs gyakorlatokkal kezdtük. „Puha meleg, felengedek, meleg vagyok, elolvadok”. Majd a védettségi érzés aktivizálása után a szabad nyitás gyakorlatát is elvégeztük. „Kitárom a világom, mint egy virág, kinyílok…kitárom a világom. Utána Bagdi Bella „Van nekem egy álmom” című dalát hallgattuk meg, amire a macikkal táncoltunk is. Majd kitűztük a mai célunkat: a maci célba dobálót. A héten „Medve-hét” van, így a központi témánk köré építettem a Boldogságóra foglalkozást is. A gyerekek hoztak otthonról saját macit, így a célba dobálást is a kedvenc macijukkal végeztük el.
Értelmileg akadályozott,1-2-3. osztályos tanulókkal, képességeikhez mérten csak egy pici, azonnal végrehajtható, látványos, konkrét célt tűztünk ki. Maci barlangot készítettünk. Majd mindenkinek a maciját azzal szórakoztattuk, hogy megpróbáltuk nekik a labdát bedobni a barlangba. (zsámolyba). A távolságot közösen kitűztük, majd egymás sikeres dobásainak örülve szórakoztattuk a medvéket és magunkat is. A célbadobós játékból előcsalogattuk a cél szót, nekünk most az volt a célunk, hogy ide beletaláljunk. Nagyon le kell egyszerűsítenünk a dolgokat, konkrét, megfogható élményalapú tevékenységekre, hiszen elvont fogalomértésük nehézkes. Sok-sok mozgásos, játékos tevékenységet alkalmazunk, hogy kielégítsük a kicsik mozgásvágyát.
A foglalkozást Bezzeg Andrea Boldogvár meséjével zártuk.