Boldogságóra Program

Anekdota
Egyik ősszel meghívást kaptunk nagyapáékhoz a badacsonyi hegyen lévő présházukba. Ez a hely a Balaton mellett elterülő híres borvidékek egyikén található.
Gyönyörű, napsütéses időjárást fogtunk ki, mintha még nyár lenne. Ilyenkor mindig együtt ülünk asztalhoz és sokat beszélgetünk a régi időkről. A szüleim is és mi gyerekek is sokat kérdezősködünk.
– Nagyapa! – Meséld el, hogy volt régen a szüret, amikor ti voltatok fiatalok?
– Az bizony nagyon nagy esemény volt. A család apraja-nagyja összegyűlt itt a szőlőben és mindenki részt vett a munkában.
– Mikor kezdtétek el reggel?
– Korán kellett kelni, nem hagytak lustálkodni.
– Kis vödröket kaptunk, hogy elbírjuk vinni. Ha megtelt, egy felnőtt hátán lévő puttonyba öntöttük a szőlőt. Ha az is tele lett, nagy préskádakba rakták a leszedett gyümölcsöt.
– Papa! –Tényleg mezítláb ugrálhattatok a szőlő kupac tetején?
– Igen. Ezt szerettük a legjobban, ezt vártuk, mert nagyon szerettünk ugrálni és ezzel hasznos segítséget nyújtottunk. Azért is szívesen csináltuk, mert a munka végeztével megkóstolhattuk a mustot, (a kipréselt szőlő levét).
– Nagymama! – Te is csináltál hasonlót gyerekkorodban?
– Igen. Papádék szőlője mellett volt az én szüleimé is. Hasonló élményekben volt részem nekem is.
– Ismertétek már akkor egymást?
– Igen. Sokat játszottunk együtt.
– Apa mondta, hogy később Budapesten találkoztatok az egyetemen.
– Hogy kerültetek ide vissza?
– Azt szerettük volna, ha megmarad a családnak a szüleink munkája és nagyapád megtanulta a borkészítést is. De ezt már ismeritek.
– Igyunk Nagyapátok egészségére, hogy még sok finom mustot és bort készíthessen a család és a barátok örömére!
Vidáman telt a nap. Késő délutánig maradtunk. A lemenő nap sugarai fénylettek a teraszra. Jó volt együtt lenni velük.
Mi Szegeden lakunk, de reménykedem abban, hogy ez a nyugalmas hely még sokáig a családunkké marad.