Állati állapotok

- Csoport neve: Rozsahegyisuli4a
- Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola és Kollégium
- Kategória: Alsósok
- Téma: Megküzdési stratégiák
- (130 megtekintés)
A megküzdés témakörrel kezdetben nehezen boldogultak a gyerekek, mert nem értették, hogy mi az, hogy valamiért meg kell nekik küzdeni. Sajnos én is azt tapasztlom, hogy a mai világban túlságosan ki vannak a szülők által szolgáltatva a gyerekek, mindent megcsinálnak helyettük, nincsen önállóság. Mindenhova viszik őket kocsival. Ez érződött ennél a témakörnél is. Először a meséről beszélgettünk, azt próbálták befejezni, majd mozgással folytattuk a tornaszobában. Megbeszéltük milyen állatok lehetnek, amiknek a mozgását tudnánk utánozni. Hagytam, hogy ők mondjanak ötletet, és csak utána irányítottam őket. Állatok terén kreatívak voltak, de mikor már a mozgásukat kellett volna bemutatni, az nehézséget okozott. Átbeszélés után sikeresen teljesítették a nyuszit, a lovat, a békát, a vaddisznót, a rókát, a pókot, a rákot, a fókát, az őzikét. Viccesnek taláták az állatok bőrébe bújni és úgy mozogni. Sokat nevettünk, jót játszottunk együtt. A lopakodó állatok mozgását nagyon fegyelmezetten, csendben végezték el. Öröm volt velük dolgozni.