Boldogságóra Program

Ebben a hónapban arra próbáltunk rámutatni, hogy a látszólag apró dolgoknak is lehet örülni. Nem kell ahhoz drága ajándék, hogy örömet szerezzünk egymásnak. Előkerült a klasszikus mese, a Hétszínvirág – amely pont ehhez a témához kapcsolódik. Annuska, a pajkos kislány mindenféle önző kívánsággal áll elő a virágnak, s miután elpazarolta az összes kívánságot, akkor gondolkodott el, hogy okosabban is gazdálkodhatott volna a csodás lehetőséggel. Míg végül aztán segít a kisfiúnak újra lábra állni. Végül ez a kívánság tette igazán boldoggá, pedig nem is magának kívánt valamit, hanem segített a mozgássérült kisfiún. Mi is kipróbáltuk azt, hogy milyen lehet fogyatékkal élni. Bekötött szemmel próbáltunk tájékozódni, csak a hangok segítségével. Bedugtuk a fülünket, kipróbálni, hogy milyen lehet, ha nem hallunk semmit. Nem szólalhattak meg. Meg kellett próbálni megértetni magukat beszéd nélkül. Hátratettük a kezünket, mintha nem lenne, s megpróbáltunk így rajzolni. Persze hátratett kézzel nem lehet, tehát a lábujjunk közé szorított ceruzával próbáltuk meg. A gyerekek nagyon kitartóan küzdöttek, s egy kislány meg is fogalmazta a dolog lényegét: Hát óvónéni, én biztosan hogy nagyon örülök, hogy látok, hallok és van kezem meg lábam, mert ez így nagyon rossz volt. Fejét csóválgatta, és látszott, hogy a dolog mélyen érintette. A teljesen természetesnek ítélt dolgok sokszor a legnagyobbak, csak amíg vannak, addig nem becsüljük meg őket igazán.

Képek