A varázsszemüveg

- Csoport neve: Révay György Óvoda
- Révay György Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium
- Kategória: Óvodások
- Téma: Az optimizmus gyakorlása
- (82 megtekintés)
A foglalkozást a „Hervad a virágom, éled a virágom…” relaxációs gyakorlattal indítottuk, majd zenehallgatással, mégpedig Bagdi Bella: Pozitív gyerek vagyok című dalával, ráhangolódtunk a témára. Közben óriás járással és törpe járással, közlekedtünk a csoportszobában. A mozgásos játékból kezdeményeztem Bezzeg Andrea: Tódi törpe Szebben látó mondókája című vers meghallgatását. Ennek kapcsán beszélgetést kezdeményeztem a pozitív életszemléletről, az optimista gondolkodásmódról, majd elkészítettük a varázsszemüvegeket. Az aktualitásnak megfelelően, őszi, színes falevelekből ragasztott varázsszemüveget, amit azonnal kipróbáltuk, majd elmondtuk, hogy hogyan tudjuk az adott helyzet jó oldalát meglátni, illetve hogyan tudjuk jóra fordítani a történetet. A hónap során, többször elővettük a „varázsszemüveget”, amit az adott helyzetekben, többek között a gyermekek bátorítására, ösztönzésére használtunk.