Boldogságóra Program

Az „Apró örömök élvezete” témakör a kedvencem. Igyekszem úgy élni, hogy meglássam az élet szépségeit! Célom, hogy a kis Napraforgóimat is arra ösztönözzem, hogy vegyék észre a mindennapokban a jót, az örömet. Tudatosuljon bennük, hogy az élet szép! Szeretném veletek megosztani a mi Örömleltárunkat.

Egyik délelőtt a Duna partra kirándultunk a gyerekekkel. Boldogan indultunk útnak, hátizsákunkban finom almával és egy kis rágcsálnivalóval. Mikor megérkeztünk, egy pár percre megálltunk és figyeltük a természetet. Magunkba szippantottuk azt az energiát, amit a víz, a fák adnak nekünk. Megbeszéltük, hogy az állatokat és növényeket tisztelnünk kell, vigyáznunk kell rájuk! Ezután kis ovisaim felfedezték a partot: hatalmas fatörzseket, kavicsokat dobáltak a vízbe, közben önfeledten hangot is adtak jókedvüknek. Öröm volt látni a felszabadultságot az arcukon! Fantasztikusan és gyorsan eltelt az ott töltött idő, a gyerekek nagyon jól érezték magukat.

Másnap a beszélgetőkörben felelevenítettük a séta élményeit, tapasztalatait.
„ – Mit láttatok? Milyen hangokat hallottatok? Mit éreztetek a tegnapi séta alkalmával?”
„ – Láttuk a Dunát, hajókat, a hidat.”
„ – Botokat, kavicsokat fogtunk a kezünkbe és a vízbe is belenyúlhattunk.”
„ – Hallottuk a madarak csiripelését. A Duna hullámait. A szél zúgását.”
„ – Éreztük a Duna illatát.”

A válaszok után meditáció és zenehallgatás következett, majd kezembe vettem a Boldogságóra könyvemet és elmeséltem Bezzeg Andrea „Újra együtt” című történetét. Szeretem a kérdéseket a mesék után, mindig kíváncsi vagyok a gyerekek reakcióira.

Egy kérdésre különösen izgatottan vártam a választ: „Hogyan segíthetünk azoknak, akiknek valamelyik érzékszervük nem úgy működik, ahogyan nekünk?”

Néhány hónapja ugyanis egy kisfiú került a csoportunkba, aki egy szembetegséggel született (nystagmus: a szemek akaratlan mozgása, szemtekerezgés), gyengén lát, 10 cm-es távolságból észleli a tárgyakat, embereket. Első dolgom az volt, hogy a gyerekekkel megbeszéljem, hogyan viselkedjenek, segítsenek a kisfiúnak. A tornateremben egy akadálypályát állítottam össze, amit bekötött szemmel kellett teljesíteniük. Megható volt látni, az óvatosságot, ahogyan az ovisok mozogtak. Úgy gondolom, szavak nélkül is megértették, Máténak milyen nehéz dolga van a mindennapokban.

„ – Máténak rossz lehetett, hogy nem látta rendesen a hajókat, a vizet.”
„ – Fogtam a testvérem kezét és segítettem neki.”

A Duna parton is odafigyeltek a kisfiúra, testvére (aki szintén a csoportunkba jár) pedig óvta minden lépését. Csodálatos, ahogy a kislányt szülei megtanították arra, hogyan segítse öccsét. Példaértékű volt az is, ahogy a kisgyermekhez viszonyultak társai.

Március hónapot megint kettévágta a vírushelyzet. A családokkal online formában tartjuk a kapcsolatot. Rengeteg fotó érkezett arról, hogyan telik az idő otthon. Van, aki biciklizik, testvérével hintázik, beöltözve bolondozik, nyusziját gondozza, Húsvétra készülődik, pizzát süt, szalmabálán ücsörög, társasjátékozik, táncol, papírsárkányt készít… stb. Mosolyogva nézegettük a beérkezett képeket és türelmesen várjuk a mielőbbi találkozást.

Mi több alkalommal bejárunk az óvodába. Ilyenkor megöntözzük a homok-víz asztalunkba elültetett füvet, megkapáljuk és megcsodáljuk a magaságyásban kibújt tulipánjainkat, katicabogarat röptetünk, tisztán és rendben tartjuk a csoportszobánkat és igyekszünk felfedezni a jelen apró örömeit.

Minden családot arra bíztatunk, hogy járják a természetet, kiránduljanak, töltsék szeretteikkel az időt, próbáljanak pozitívan hozzáállni ehhez az időszakhoz!

Semmi sem tart örökké, egyszer vége lesz!

Képek