A Szandai Pitypangok hála fája és hála szívük

IMG_20180927_151347-1.jpg

A Pitypang óvoda vegyes életkorú gyermekeivel megtartottuk az év első boldogságóráját.
A boldogságórának a témája a hála volt.
A foglalkozás során először beszélgető kört alakítottunk ki. Tíz gyermek ismerkedett a hála szó jelentésével, hogy mi is az a hála, hallották-e már a gyerekek, miért lehetnek ők maguk hálásak és miért fontos, hogy hálásak legyünk, mivel is lehet ezt még mások felé kifejezni.
Az ötletek között szerepelt a “köszönöm” kimondása, a másik megsegítése, rajz készítése, ajándék adása, megölelése, megpuszilása is.
Életkori sajátosságaiknak megfelelően próbálták megfogalmazni, hogy ki miért lehet hálás.
Ezután elmondtuk, ki miért hálás ma abban a pillanatban a másiknak. Amit egy kis szívecske átadásával tettünk jelképessé.Meghallgattuk a hála zenéjét.
Öröm volt látni, ahogy elmondták a véleményüket, gondolataikat, érzéseiket.
Készítettünk egy hálafát, amire faleveleket akasztottunk a gyermekek jeleivel megrajzolva.
A kis szívecskéket a falevélre ragasztottuk a hála kifejezése után.
Majd ezt követően a boldogság szimbólumát, egy szívet a kis kezeik tenyér nyomatával tettünk emlékezetesebbé.
2018. 09. 27.

Képek